Az új-zélandi nemzeti légicég, az Air New Zealand utasainak felszállás előtt mérlegre kell állniuk: a súlyt anonim módon rögzítik egy adatbázisban, és a társaság személyzete, valamint a többi utas sem láthatja – közölte a cég.

?shanghai,,China/august,13,,2019?a,Airplane,Of,New,Zealand,Airlines,Staying‍Shanghai, China/August 13, 2019:A airplane    of New Zealand airlines staying at Pudong airport.
Fotó: Shutterstock

A felmérésben való részvétel önkéntes – tette hozzá a légitársaság. A vállalat egyszer, 2021-ben már lemérte a belföldi utasok súlyát Új-Zélandon – írja a BBC

A légitársaság szóvivője, Alastair James egy videóban magyarázta el, hogy előírás minden repülőgépre felszálló utas súlyának ismerete. Mint mondta: 

szeretnék megnyugtatni az ügyfeleket arról, hogy sehol nincs látható kijelző, és a méredzkedéssel a biztonságos és hatékony repülést segítik az utasok. 

Az Air New Zealand több mint 10 ezer, nemzetközi járatukon utazó ügyfelét kérte meg a felmérésben való részvételre. Az utasokat súlyát május 29. és július 2. között az Aucklandi Nemzetközi Repülőtérről (Auckland Airport) induló járatok kapuinál mérhetik le. 

A légicég közölte, hogy mindent, ami a repülőgépére kerül – a rakománytól és a fedélzeti ételektől kezdve a csomagtérben lévő poggyászokig – megmérnek.

A koronavírus-járvány előtt a légitársaságnak évente több mint 17 millió utasa volt és heti 3400 járatuk indult. Az új-zélandi nemzeti légicég 104 repülőgéppel üzemel. Az Air New Zealandot a világ második legjobb légitársaságának választották 2022-ben.

Ezek a világ legbiztonságosabb légitársaságai – a fapadosoknál nincs rangsor

A világ húsz legbiztonságosabb fapados légitársaságát is összegyűjtötték.