A szó szoros és átvitt értelmében is újranyitotta kapuit Németország, hiszen a koronavírus-járvány és az orosz–ukrán háború negatív gazdasági hatásai ellenére igyekszik lendületbe hozni a turizmust, két év szünet – pontosabban online lebonyolítás – után pedig ismét élő rendezvényként tartotta meg legnagyobb beutaztató szakmai vásárát, a 48. GTM Germany Travel Martot. A Német Turisztikai Hivatal (DZT) csúcseseményére 34 ország idegenforgalmi iparának képviselői és újságírói látogattak el a Bajor-Alpokba, a Zugspitze régió elbűvölő településére, a passiójátéka révén világhírű Oberammergauba.

GTM 2022 Oberammergau
Fotó: Jens Wegener

Nem árt hangsúlyozni, hogy van honnan visszakapaszkodni, de bizakodásra adhat okot, hogy a szektor elrugaszkodott már a mélypontról. A Covid előtti, 2019-es szintet alapul véve eltűnt a külföldi vendégek harmada, a 85,69 millió utazás és a 270,29 millió vendégéjszaka 33,4 százalékos visszaesést tükröz, a 2020-as mélypont után a múlt évre azonban már 3,3 százalékos pluszt látunk, 279,23 millió vendégéjszakával. 

A magyar beutazás is plusz 2 százalékon van, tavaly több mint 343 ezer éjszakát töltöttek turistaként Németországban honfitársaink. A legerősebb küldő ország Hollandia (4,71 millió vendégéjszaka), Svájc (2,66) és Lengyelország (2,56), de örömteli, hogy hazánk is ott van a top 20-ban. 

Sőt, a legfrissebb, idén január–februári adatok szerint a tavaly január–februárinál 78,2 százalékkal több, 50,64 ezer magyar vendégéjszakát regisztráltak a németek. A nemzetközi turisztikai piacot tekintve Németország nem kapott nagyobb pofont, mint a versenytársai, de szemmel láthatóan nagyobb erőforrásokat mozgósít a visszarendeződés érdekében, mint a desztinációk többsége. 

A turisztikai szakma ilyenkor összeköti a kellemest a hasznossal: a résztvevők egyrészt a személyes élmények útján alaposabban megismerik a régiót, másrészt pedig információt szereznek a legújabb németországi trendekkel, fejlesztésekkel és turisztikai termékekkel kapcsolatban, ideális esetben már a következő évre szóló üzleteket is előkészítik. Az idei GTM workshopjain a szektor 164 németországi vállalkozása mutatta be a nemzetközi utazási szakma több mint kétszáz bevásárlójának kínálata sokszínűségét és szolgáltatásai minőségét, a 90 média-képviselőt pedig átfogó információs programok várták a természet, a kultúra, az aktív pihenés, az egészségturizmus, valamint a szokások és hagyományok témákban. Nem lehetett hiányérzetük a sportkedvelőknek sem, hiszen éppúgy a választható programok részét képezte az 1936-os garmisch-partenkircheni téli olimpia egykori helyszíneinek felfedezése, mint a Garmisch és Murnau közti kerékpártúra. 

Ha már a passiójáték: a zarándokturizmus bajor fellegváraként számon tartott Oberammergau tízévente viszi színpadra Jézus életét, bevonva az előadásba az 5400 lelkes kisváros apraját-nagyját. A pandémia miatt rendhagyó módon 12 esztendő után tér vissza idén nyáron a júniustól egészen októberig látható előadás-sorozat, amelynek próbái a GTM-nek is meghatározó részét képezték. Így nem meglepő, hogy a rendezvény megnyitójának is a Passionstheater Oberammergau adott otthont, a kulturális vonalvezetés mentén pedig a delegált vendégek útja másnap este a Neuschwanstein kastély alatt található Festspielhaus koncertházba vezetett.

A fontos küldőpiacainkon világszerte látható külföldi utazási kedv az IPK International felmérése szerint 80 százalékon áll, ez a legmagasabb érték a világjárvány kirobbanása óta

– mutatott rá Petra Hedorfer, a DZT igazgatótanácsi elnöke. Hozzátette, hogy több mint 250 key account szakemberrel sokat dolgoztak a kereslet megemelkedésén a fenntartható utazások kategóriában, amelyben Németországot az első helyen rangsorolják. Kitért arra is, hogy évről évre más-más régiókra támaszkodva mutatják meg a világnak, hogy minden egyes tartománynak megvannak a maga kincsei, amelyekért érdemes újra célba venni a szövetségi köztársaságot. 

Az eseményen sok szó esett a digitalizáció és az innováció mellett a fenntarthatóságról is, amely a GTM esetében egyáltalán nem egy távoli jövőbe mutató vállalás, hiszen

a DZT már 2012 óta green eventként, azaz zöldrendezvényként bonyolítja le a szakmai vásárt. 

Az idei eseményen kiemelt hangsúlyt kapott a környezet és a klíma védelme, valamint az akadálymentesség is. Ehhez a résztvevők környezetbarát utazásának támogatása éppúgy hozzátartozik, mint a regionális forrásokból származó étkezési ellátás.