Túlságosan hosszúra nyúlik az orosz-ukrán háború – a hírügynökségnek nyilatkozó bennfentesek szerint ezért menesztette korábbi tanácsadóját Joe Biden amerikai elnök és nevezett ki helyette újat. Singh, a korábbi nemzetbiztonsági tanácsadó, aki az Oroszország elleni amerikai szankciók kidolgozásáért felelt, már áprilisban távozott a Fehér Házból. Igaz, akkor még azt mondták, csak szabadságra ment. Úgy tűnik, mostanra megtalálták az utódját, és ő is talált egy új helyet. A Reuters szerint egy Wall Street-i eszközkezelőhöz, PGIM Fixed Income-hoz igazolt, amely 890 milliárd dollár felett rendelkezik.

Singh utódjának, Mike Pyle-nak az lesz a feladata, hogy megnyugtassa a G7-ben azokat, akik az elmúlt hetek történései alapján joggal tartanak attól, hogy az orosz olajtól és gáztól való függés megszüntetésére tett kísérletek visszafelé sülnek el, és recesszióba taszítják a nyugati gazdaságokat.

Pyle a világ legnagyobb vagyonkezelőjétől, a Blackrocktól távozott, hogy Kamala Harris alelnök gazdasági tanácsadójaként a Fehér Házban dolgozzon. Elnöki tanácsadói kinevezése ideiglenes.

G7 után NATO-csúcs, Kijev most kimarad – Európába látogat Joe Biden

Az amerikai elnök szombaton érkezik az öreg kontinensre.