Ferenc pápa világossá tette, kit ítél el a háborúban

A katolikus egyházfő azt is megerősítette, hogy hajlandó közvetíteni a békéért.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2022. 11. 28. 18:22
FERENC pápa
Ferenc pápa misét pontifikál a vatikáni Szent Péter-bazilikában karácsony szentestéjén. Fotó: MTI/EPA/Vatikáni média Fotó: Vatikáni média
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vatikáni diplomácia a békét és a felek közötti párbeszédet keresi az Oroszország indította ukrajnai háborúban, és kész a közvetítésre Ferenc pápa szavai szerint, aki az America című jezsuita folyóiratban hétfőn közölt interjúban azt is elárulta, miért nem nevezi meg soha az orosz elnököt.

 

Ferenc pápa leszögezte, egyértelműnek tartja, hogy Oroszország a támadó.

 

– Nem mondom ki mindig, nehogy sértsek vele és ne ítélkezzek általánosságban, mégis köztudott, hogy kit ítélek el. Nem szükséges, hogy családnevet és keresztnevet is tegyek hozzá – jelentette ki a katolikus egyházfő. – Miért nem nevezem meg (Vlagyimir) Putyint? Mert nem szükséges; közismert. Az emberek néha a részletekbe kötnek bele. Mindenki ismeri állásfoglalásomat Putyinnal vagy Putyin nélkül, anélkül hogy megnevezném – jelentette ki.

Megjegyezte, amikor Ukrajnáról szól, mártírsorsot szenvedő népről beszél. 

Hozzátette: információi vannak az orosz csapatok által elkövetett kegyetlenségekről, elsősorban a csecsen és a burját nemzetiségű katonák részéről. Felidézte, hogy a február 24-én kirobbant háború második napján személyesen elment Oroszország szentszéki nagykövetségére, ahol a nagyköveten keresztül üzent Vlagyimir Putyinnak: készen áll az utazásra azzal a feltétellel, hogy az orosz elnök akár szűk lehetőséget is ad a tárgyalásra. – Szergej Lavrov külügyminiszter nagyon udvarias levéllel válaszolt, amelyből megértettem, hogy egyelőre nincs rá szükség – közölte Ferenc pápa.

Elmondta, három alkalommal beszélt telefonon az ukrán elnökkel, Volodimir Zelenszkijjel. 

Kijevtől listát kapott a civil és katonai foglyokról, ezt továbbította az orosz kormánynak, és mindig pozitív választ kapott. Négyszer az ukrán kormányzat delegációját fogadta a Vatikánban. – Ha útra kelek, elmegyek Moszkvába és Kijevbe, mindkét helyre, nem csak az egyikre – jelentette ki.

Hangsúlyozta, hogy Michael Czerny bíboros, az Átfogó Emberi Fejlődés Előmozdításáért felelős vatikáni hivatal vezetője, valamint a külügyekért felelős Paul Richard Gallagher érsek több napot töltött Ukrajnában. A pápa jobbkezeként ismert Konrad Krajewski bíboros pedig négyszer járt az országban. – A Szentszék jelenléte erős, és én folyamatos kapcsolatban vagyok a felelős pozíciót betöltő személyekkel – mondta a katolikus egyházfő.

A párbeszédet nevezte a legjobb diplomáciai eszköznek a Kínával való kapcsolattartásban is.

– Lassú, néha visszás, de sikereket is hoz, és én nem találok más utat – mondta Ferenc pápa. Úgy vélte, a kínai nép bölcs, és megérdemli a pápa tiszteletét és elismerését. – Ezért próbálok közvetíteni, mivel nem egy nép meghódítása a cél, és ott keresztények is vannak. Szükségük van a figyelmünkre, hogy jó kínaiak és jó keresztények legyenek – közölte. A Szentszék korábban meglepetését és sajnálatát fejezte ki, miután november 24-én a pekingi kormány által elismert hivatalos katolikus egyház segédpüspököt nevezett ki Csianghszi tartományban, amelynek egyházmegyéjét a Vatikán nem ismeri el.

Borítókép: Ferenc pápa a hagyományos karácsonyi urbi et orbi (a városnak és a világnak) szóló üzenetét mondja a vatikáni Szent Péter-bazilika áldási termében karácsony első napján, 2020. december 25-én (Fotó: MTI/EPA/Vatikáni média)
 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.