idezojelek

Ki áll háborúban kivel?

A német külügyminiszter főnöke, Olaf Scholz kancellár a háború kitörése után semmilyen katonai segítséget nem kívánt nyújtani Ukrajnának.

Kottász Zoltán avatarja
Kottász Zoltán
Cikk kép: undefined

Európa háborúban áll? – ez az elgondolkodtató kérdés merül fel, ha meghallgatjuk vezető európai politikusok elmúlt napokban tett nyilatkozatait. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön kénytelen volt reagálni Annalena Baerbock keddi nyilatkozatára. A német külügyminiszter ugyanis az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén legalább kétszer utalt arra, hogy Európa háborúban áll Oroszországgal: „Ukrajnának több katonai segítségre van szüksége, nem csupán az én országomtól vagy az Egyesült Államoktól, hanem mindannyiunktól. Ezt a háborút csak összefogva vívhatjuk meg.” Majd: „Többet kell tennünk Ukrajna védelméért. Több harckocsit kell szállítanunk. A legfontosabb azonban az, hogy ezt együtt csináljuk, s ne egymást hibáztassuk Európában, mert Oroszországgal állunk háborúban, nem egymással.”

Szijjártó Péter leszögezte, hogy „mi nem állunk háborúban senkivel, nem is akarunk háborúban állni senkivel, mi ebből a háborúból ki akarunk maradni”. Beszédes a francia külügyminisztérium szóvivőjének csütörtöki nyilatkozata is: szerinte „sem Franciaország, sem a harckocsikat szállító partnerei nem állnak háborúban Oroszországgal”.

Anne-Claire Legendre nem Annalena Baerbock, hanem az orosz elnöki szóvivő, Dmitrij Peszkov szavaira reagált. Ő ugyanis azt mondta: „az Egyesült Államok és a kollektív Nyugat országai egyre inkább részeseivé válnak az ukrajnai konfliktusnak azzal, hogy úgy döntöttek, harckocsikkal támogatják Kijevet”.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Háborút hivatalosan egyetlen európai ország sem deklarált, Moszkva pedig továbbra is különleges hadműveletnek nevezi Ukrajna invázió­ját, de nem kell lángelmének lennünk ahhoz, hogy magunktól is rájöjjünk: az Európai Unió keleti határa mellett zajló mérhetetlen pusztítást nem lehet másképp nevezni, mint háborúnak. Arról már lehet vitatkozni, hogy e háború kirobbanásáért egyedül Oroszország viseli-e a felelősséget, s arról is, hogy valójában ki vesz részt benne.

Annalena Baerbocknak valószínűleg nem az volt a célja, hogy az Euró­pa Tanácsban, egész Európa nevében háborút deklaráljon Oroszország ellen, de abban teljesen igaza volt, hogy az Egyesült Államok, Németország és Európa nagy része háborúban áll Oroszországgal.

 Mindegy, hogy morális okokból, üzleti haszonszerzésből vagy Oroszország meggyengítése céljából, de a harckocsik szállításával a nyugati országok átlépték a Rubicont, s már csak egy lépés választ el bennünket attól, hogy katonákat küldjenek a frontra. A takarók, sisakok, talán még a lőszerek szállításakor is lehetett erkölcsi megfontolásokról beszélni, de a tankok már egyértelmű ultimátumot jelentenek.

Lassan, de biztosan, kezdi így érezni Európa is. Mármint a lakosság, nem a háborút szító politikusai. A Századvég közvélemény-kutatása kristálytisztán megmutatja az európaiak háborúval kapcsolatos álláspontját. A harcias oroszellenességükről ismert lengyelek, baltiak és északiak továbbra is habozás nélkül adnának meg mindenféle katonai segítséget Ukrajnának. A legtöbb európai társadalom véleménye azonban erősen megosztott, a közép-európaiak pedig kifejezetten leállítanák a fegyverszállítást. Még a németek is, akiknek nevében Annalena Baerbock már szinte háborút hirdetett Oroszország ellen.

A német külügyminiszter vajon megkérdezte főnöke, Olaf Scholz kancellár véleményét? Mert ő a háború kitörése után semmilyen katonai segítséget nem kívánt nyújtani Ukrajnának. 

Az orosz gázszállítást sem akarta leállítani, s eredetileg tankokat sem akart küldeni. Minden bizonnyal úgy érezte – ahogy a németek egy jelentős hányada –, hogy ez nem Németország háborúja. A sarokba szorított, hangszálaitól megfosztott Olaf Scholz helyett is kimondjuk: nem akarunk háborúban állni senkivel!

Borítókép: Ágyúlövedékek egy Leopard 2A4 német harckocsi előtt (Fotó: MTI/EPA/Vladimir Prycek)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Biztató összefogás Erdélyben

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Szoboszlai Dominik: újra itt a farsang!

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Negyven évünk Soros Györggyel

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.