idezojelek

Családi kassza

Mindenki megnyugodhat, mert végre megtudhattuk, hogy Gyurcsány Ferenc kivel jár együtt vécére. És ez nem vicc.

Haraszti Gyula avatarja
Haraszti Gyula
Cikk kép: undefined

Mindenki megnyugodhat, mert végre megtudhattuk, hogy Gyurcsány Ferenc kivel jár együtt vécére. És ez nem vicc. A baloldal egykori miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter bukkant elő ezzel az információval a feledés homályából a minap, miközben az egyik bulvárlapnak arról panaszkodott, hogy az országgyűlési választás előtt Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció és Jakab Péter, a Jobbik elnöke „már pisilni is együtt ment ki a pártelnöki értekezletekről, dohányozni is szinte kézen fogva mentek, látszott, hogy nagyon szoros kapcsolat formálódott közöttük”. Amikor azonban dolgozni kellett volna, állítása szerint nem voltak ilyen serények a kampányban az elvtársai.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hódmezővásárhelyi polgármester persze próbálta mással is magyarázni a csúfos választási vereséget, miközben jó szokása szerint ismét mondott kapitális marhaságokat is. Azzal például nyilván az ország túlnyomó többsége tisztában van, amit Márki-Zay az interjúban a baloldal mentális és erkölcsi állapotáról nyilatkozott, történetesen, hogy egy csomó önző, opportunista és áruló van az ellenzékben, neki pedig az volt a feladata, hogy „belezsarolja” őket az együttműködésbe. Vélhetően a választók nagy része ezért sem szavazott erre a társaságra. Ha azonban tovább olvassuk a cikkben a bukott miniszterelnök-jelölt érveit, nagyon erősen meg kell ragadnunk a székünk karfáját, hogy ne essünk hasra a röhögéstől vagy ne törjünk össze valamit. Szerinte ugyanis a vereségük nem annak volt köszönhető, hogy gyenge volt az ellenzék, hanem annak, hogy a Fidesz „brutális fölényben volt” a választáson. Ő pedig sohasem hitt a győzelmében, pedig a legesélyesebb ellenfele volt Orbán Viktornak, ahogyan azt kimutatták az „amerikai közvélemény-kutatók”.

De ha már Amerikánál tartottak, a magyar politika legfárasztóbb bohócát kérdezték természetesen a guruló dollárokról is. Márki-Zay pedig ismét megerősítette, hogy az ellenzéki összefogás pártjai tudtak a külföldi támogatásról, vagyis arról, hogy a politikai kampányukra költik el az Action for Democracy nevű amerikai szervezettől érkező milliárdokat, de később mindent letagadtak. Ez a beismerés viszont már egyáltalán nem vicces, ha arra gondolunk, hogy az ellenzék egykori üdvöskéje gyakorlatilag vallomást tett az egész baloldal hazudozásáról, miközben kijelentette, Gyurcsányék tudtával és beleegyezésével sérthették meg többszörösen is a törvényeket.

Az Amerikából érkező kampánytámogatásokkal kapcsolatban ugyanis nyomozás folyik, felmerült a választási törvény megsértése mellett az adócsalás, a sikkasztás és a pénzmosás gyanúja is. A gyanú pedig azért is alapos, mert az Egyesült Államokból Magyarországra csatornázott pénzek nagy részét úgynevezett mikroadományoknak álcázva küldhették ide, és az adományozók között könnyen lehettek akár olyan személyek is, akik nem tisztán jutottak hozzá ezekhez a forrásokhoz. A machinációkhoz már csak egy marionettfigurát kellett találni, aki eljátssza Budapesten a nagypolitikát, átverve a palánkon a magyar választópolgárok egyharmadát.

Nem véletlen, hogy az ügyben nyomoz a rendőrség, a hírszerzés, az elhárítás, és kutakodik az Állami Számvevőszék, illetve az adóhatóság is. A feltételezett bűncselekményekhez felhasznált báb pedig eközben interjúkat ad, amelyekben többek között arról beszél, hogy az új pártja a legtisztességesebb és a legátláthatóbb gazdálkodású formáció lesz az egész világon. No meg arról, hogy a pénzmosás után most már edényeket is mosogat, mert van ideje besegíteni a háztartásban. A bevásárlást viszont nem engedi neki a felesége, mert hülyeségekre költené a családi kassza tartamát. Akinek persze könnyen jön a pénz, annak könnyen is megy. Szinte gurul.

Borítókép: Gyurcsány Ferenc (Fotó: Kurucz Árpád)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Biztató összefogás Erdélyben

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Szoboszlai Dominik: újra itt a farsang!

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Negyven évünk Soros Györggyel

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.