Botrány a Városházán

Határozatképtelenség miatt elmaradt a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése.

2022. 05. 25. 9:57
null
Fotó: MTI/MTVA
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Karácsony Gergely úgy döntött, hogy határozatképtelenség miatt nem tartja meg a mai Fővárosi Közgyűlést. A főpolgármester tájékoztatása szerint azért oszlatta fel a közgyűlést, mert nem jelent meg kellő számú képviselő a teremben.

Ennek az volt az oka, hogy  az ellenzéki összefogás két pártja, a Demokratikus Koalíció és a Momentum nem tudott megegyezni az időközi választások jelölti helyeiről. A Momentum szerint a politikai megegyezés hiánya miatt nem tudták biztosítani a Bősz Anett (DK) főpolgármester-helyettessé választását,

 így a Momentum nem szavazta volna meg őt, így nem lett volna elég szavazat az érvényes döntéshez.

A DK a közgyűlés megkezdése előtt adott közleményben kifejtette: természetes velejárója a demokráciának, hogy pártok között vannak viták, azt viszont nem tudják elfogadni, hogy Budapest működését veszélyeztetik az ilyen típusú vitákkal. Úgy látják, hogy ezeknek a vitáknak ilyen szinten nincsen helye. Mint kijelentették, a Demokratikus Koalíció úgy döntött, hogy tekintettel a Momentum hétvégi tisztújítására, nem zavarják a felkészülésüket abban, hogy eldöntsék, milyen lesz a Momentum következő vezetése és bíznak benne, hogy jövő héten meglesznek a feltételei Bősz Anett főpolgármester-helyettessé válásának. 

Karácsony Gergely, miután berekesztette a közgyűlést, a sajtót úgy tájékoztatta: nem szeretné ezt a konfliktust mélyíteni azzal, hogy érdemben kommentálja és reméli, hogy ez a helyzet nagyon gyorsan rendeződni fog, és tudják tovább folytatni a munkát. Mint mondta, nem Bősz Anett személyével van probléma, egységes az akaratuk abban, hogy a politikus főpolgármester-helyettesként végezze azt a munkát, amelyet az elődje, Gy. Németh Erzsébet elkezdett. 

Valójában nem a Fővárosi Önkormányzat munkájával kapcsolatos koalíciós konfliktusról van szó, de sajnos mi isszuk meg a levét 

– tette hozzá Karácsony Gergely. Kiemelte: nem ő, és nem is a közgyűlés tagjai okozták ezt a konfliktust, és nem is ők fogják ezt megoldani, pártvezetői szinten van nézetkülönbség, ami a Momentum és a DK között „ma áthidalhatatlan véleménykülönbséget eredményezett”. A főpolgármester kérdésre válaszolva azt közölte: a közelgő önkormányzati időközi választások miatt olyan konfliktus van a Momentum és a DK között, hogy „ma nem tudunk dolgozni”.

A Magyar Nemzet kérdésére a főpolgármester kifejtette: 

a következő lépés az, ha megvan a pártok közötti megállapodás, akkor vissza tudnak térni a saját feladatukhoz, és ehhez biztosan szükség lesz egy-két napra. 

A főpolgármester elmondta azt is: a budapesti időközi választást érinti a konfliktusos helyzet. Hozzátette: remélhetőleg két hét múlva újra össze tudják hívni a közgyűlést. 

Karácsony Gergely később, Facebook-posztjában már élesebben fogalmazott. Mint írta: 

garantálja, hogy a szerdai volt az első és utolsó alkalom, hogy a pártügyek felülírták Budapest ügyeit.

 Hangsúlyozta: „Fontosak az ellenzéki pártok és a személyi kérdések is, de nem lehetnek fontosabbak, mint a város ügyei”, hozzátéve, hogy irgalmatlan nehéz körülmények között dolgoznak. –Világjárvány, háború, száguldó infláció, kormányzati megszorítások következményeit kell cipelnünk. Van bajunk elég– fogalmazott a főpolgármester. Karácsony Gergely bejegyzésében kitért arra is, hogy milyen kérdésekben döntött volna szerdán a Fővárosi Közgyűlés. Ezek között említette a ma szemétlerakóként használt nagytétényi Duna-part természetvédelmi területté nyilvánítását, a budai fonódó villamoshálózat bővítésének elindítását, valamint azt, hogy Budapest nagy multinacionális és hazai cégeivel partnerséget építsenek a város fejlesztése érdekében. Továbbá azt is, hogy roma fiatalok kapjanak lehetőséget arra, hogy a fővárosi önkormányzatnál gyakornoki munkát végezhessenek és a Jurányi-ház folytathassa kulturális misszióját.

A mai nap nem erre készültünk, és nem is erre számítottunk

– reagált Wintermantel Zsolt, a Fidesz–KDNP budapesti frakciójának vezetője. Hangsúlyozta: a Fővárosi Közgyűlésben harminchét napirendi pontja lett volna, köztük cégek beszámolói, számos fejlesztésekkel kapcsolatos ügy. Kiemelte: 

a budapestiek azért választották meg a főpolgármestert, hogy Budapest ügyeivel foglalkozzon, és az, ami most itt kialakult, azt jelentheti, hogy folytatódik az a helyzet, mint április 3-i előtt, hogy a szövetségre lépő baloldali pártok belső viszályaitól hangos a sajtó, nem a város ügyeivel foglalkoznak. 

Kovács Péter, a XVI. kerület fideszes polgármestere a közgyűlés előtt posztolt Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy a képviselőket nem tájékoztatták arról, hogy elmarad a mai ülés:

Hoppá! Ma elmarad a közgyűlés. Az elvtársak bizonyára összevesztek vagy a párthelyeken, vagy pénzen. Karácsony Gergely a jelenlevő képviselőket nem tájékoztatta az okokról, de a sajtónak tájékoztatást ígért.

Demszky Gábor húszéves főpolgármesterségének utolsó időszakában történt hasonló eset: 2008 februárjában volt az egyetlen olyan helyzet, amikor a baloldali pártok vitája miatt elmaradt a közgyűlés. Akkor az SZDSZ az ellenzékkel együtt, az MSZP ellenében napirendre vette a költségvetés tárgyalását. A szocialisták emiatt az ebédszünet után már vissza sem tértek az ülésre. A szabad demokraták a délutáni tárgyalás előtt frakciószünetet kértek, ami alatt eltávoztak, így a közgyűlés határozatképtelen lett.

Úgy tűnik, hogy a DK mondja meg, hogy mi lehet a fővárosban, mi nem, valamint az is látszik, hogy Gyurcsány Ferenc érvényesíti a befolyását. Erről Tarlós István, korábbi főpolgármester beszélt lapunknak. Mint fogalmazott:

Mindenesetre Karácsony nem tudja keresztülvinni a Fővárosi Közgyűlésben, amit Gyurcsány nem akar, hiszen a DK nélkül nincs meg a többsége. A főpolgármester helyzetét tovább nehezíti, hogy az utóbbi hónapokban elkezdett kicsit peckeskedni a DK-val és olyan dolgokat mondott, amelyekkel Gyurcsányt aligha kápráztatta el. Karácsony saját pártja pedig kerekítési hiba méretű.

 

Cikkünk folyamatosan frissül.

 

Borítókép: Karácsony Gergely főpolgármester (Fotó: MTI/MTVA)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.