Csúcsra tör a baloldali ígérgetés

Dobrev Klárának már csak azért sem kellene az uniós pénzekkel dobálóznia, mert valójában azon dolgozik, hogy Magyarország ne juthasson hozzá a forrásokhoz – mondta a Magyar Nemzetnek Boros Imre közgazdász. A DK árnyék-miniszterelnöke átfogó lakásfelújítási programra költené a támogatások jelentős részét. Arról azonban hallgat, hogy a balliberálisok mit tettek, amikor kormányon voltak.

2022. 11. 29. 6:44
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két kézzel szórja az ígéretpénzeket az árnyékkormány. Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke mindent bevet, hogy az emberek elfelejtsék a múltat, azt, hogy valójában mit műveltek hatalmon a balliberális kormányzatok Gyurcsány Ferenc, majd Bajnai Gordon irányítása alatt.
Dobrev Klára legújabban azt ígéri, hogy ha hatalomra kerülnek, akkor átfogó lakásfelújítási programot indítanának, amelyben másfél millió ingatlan korszerűsítése valósulna meg, méghozzá önerő nélkül. Azaz a lakosságnak nem kellene fizetnie semmit. Állítása szerint ennek a költsége mintegy 4500 milliárd forint lenne, melynek a jelentős részét uniós pénzből fedeznék.

Amikor az ígéret ígéret maradt

– Olyan elvtárs még nem volt a Földön, aki ne tudott volna ígérni. De olyan sem, aki amit ígért, azt be is tartotta volna – mondta ezzel kapcsolatban a Magyar Nemzetnek Boros Imre.

 A közgazdász emlékeztetett, hogy a magukat baloldalinak nevező, de valójában a globalista pénzügyi köröket kiszolgáló pártok 2002 után kivéreztették az első Fidesz-kormány otthonteremtési programját, amely 2001 után a lakásépítéseket is felpörgette. Olyannyira, hogy a korábbi 20-22 ezres lakásátadás néhány év alatt évi negyvenezer fölé emelkedett. Ez a szám 2004-ben már 44 ezer volt.

A sikeres rendszer szétverésének, amely megszorításokkal párosult, több negatív következménye is volt. Az építőiparban elindult a mélyrepülés, 2007 júniusában az ágazat termelése már 15,8 százalékos mínuszt mutatott 2006 júniusához képest. A kamattámogatás leépítésével elszabadult a devizahitelezés, amely adósságcsapdába csalta a családokat. 

A Standard and Poor’s nemzetközi hitelminősítő 2006 augusztusában arra figyelmeztetett, hogy Magyarország van a leginkább kitéve a devizaalapú hitelezésből fakadó kockázatoknak.

Újjáépített otthonteremtés

Az Orbán-kormány 2010 után újraépítette az otthonteremtést, amelynek később a lakásfelújítási támogatási rendszer is része lett. Mindezek vissza nem térítendő támogatásokat és rendkívül kedvező hitelek elérését tették lehetővé. Ennek eredményeként eddig több mint százezer család igényelte otthona felújításához a vissza nem térítendő állami támogatást, míg a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) már jóval több mint kétszázezren. A kormánypártisággal korántsem vádolható GKI idén augusztusban ismertette azt a felmérést, amely szerint nyolcszázezer lakás újulhat meg az év végéig. A fent említett programok egyébként összhangban vannak a családpolitikai intézkedésekkel is. A kormány már jelezte, hogy jövőre sem fordítanak kevesebbet a családokra – a részletekről decemberben születik döntés.

Boros Imre arra is felhívta a figyelmet, hogy Dobrev Klárának már csak azért sem kellene az uniós pénzekkel dobálóznia, mert valójában ő is azon dolgozik, hogy Magyarország ne juthasson hozzá a hazánknak járó forrásokhoz.

Ezért szavaznak hazánk ellen a nemzetközi porondon is, majd az országra nézve kedvezőtlen döntéseket győzelemként ünneplik.

Álságos baloldal

Lapunk arról is beszámolt, hogy az árnyékkormány a rezsicsökkentést és az adócsökkentési politikát is igyekszik baloldali vívmányoknak beállítani. Ehhez képest az Orbán-kormánnyal szemben álló politikai tábor egyetlenegy olyan intézkedést sem támogatott, amelyek hatalmas segítséget jelentenek a családoknak. A rezsicsökkentést is folyamatosan támadták, míg kormányon többször emelték az energia árát. Az árstopok ellen is rendszeresen felemelik a szavukat, mert a balliberálisok szerint piacgazdasági körülmények között nincs helye az ilyen lépéseknek. Mindebből az következik, hogy ha ők lennének hatalmon, akkor sem rezsi-, sem adócsökkentés nem lenne, ahogy az árstopok sem léteznének.

Borítókép: Dobrev Klárára is igaz, hogy „olyan elvtárs még nem volt a Földön, aki ne tudott volna ígérni” (Fotó: Teknős Miklós)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.