2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 17:30

Gazdaság

Varga Mihály: Jövőre éves átlagban 6 százalék körül alakulhat az infláció

Háborús időkben olyan költségvetést igyekeztünk megtervezni, ami az eddig elért eredményeket garantálja, elsősorban az ország biztonságát, megvédi a családokat, a nyugdíjakat, a munkahelyeket és a rezsicsökkentést is - fogalmazott a jövő évi büdzsével kapcsolatban a pénzügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

  • Varga Mihály: Jövőre éves átlagban 6 százalék körül alakulhat az infláció

Varga Mihály rámutatott, hogy soha nem volt még ilyen nehéz tervezni, mert mind a háború eszkalációjával, mind a békekötéssel számolniuk kellett. Jelezte, hogy a jövő évi költségvetés középpontjában a rezsivédelem és a honvédelem megerősítése áll, ezért is nevezik védelmi költségvetésnek.

A tárcavezető a védelmi büdzsé tartalékaival kapcsolatban elmondta, hogy az országnak olyan alapjai vannak, amelyek tartalékként is funkcionálnak és segítik a biztonságpolitikai célokat. Példaként említette a rezsivédelmi alapot, amely segíti a családok, az önkormányzati és állami szervek, a vállalatok rezsiszámláinak kifizetését, amelyben most 1360 milliárd forint van és azzal számolnak, hogy nem merítik ki ezt teljesen, hiszen ha az energiaárak tartósan a mostani szinten maradnak, akkor megtakarítása is lehet az országnak.

Varga Mihály beszélt a honvédelmi alapról is, amelynek 2024-ben 1310 milliárd forint lesz a keretösszege és hazánk fizikai biztonságát növeli, illetve a honvédelmi fejlesztésekhez forrásul szolgál. Miközben teljesíti az ország a NATO felé tett vállalásokat, az alap jelentős fejlesztéseket is biztosít - fűzte hozzá.

A pénzügyminiszter közölte, hogy az extraprofit adókról 2022 nyarán meghozott intézkedéseket fokozatosan kivezetik 2024-től, ígéretük szerint a bankszektor, a gyógyszergyárak és energiaszektor esetében felére csökken az adóteher.

Megjegyezte, hogy az adópolitikai intézkedések az elmúlt 10 évben a gazdaságpolitikai sikerek alapjai voltak, ezért a jövedelmet és munkát terhelő adók alacsonyak maradnak, a közösségi kiadásokhoz szükséges adóbevételeket a forgalmi típusú adókból szedik majd be.

Varga Mihály leszögezte, hogy új adókat nem vezetnek be, a meglévők maradnak, míg az extraprofit adók csökkennek, ugyanakkor 30 év alatt gyereket vállaló és a 4 gyermeket nevelő édesanyák SZJA-mentessége és a 25 év alatti fiatalok adómentessége megmarad.

A tárcavezető elmondta, hogy a következő évben visszatérnek a "költségvetési normalitáshoz", a fegyelmezett gazdálkodással pedig 2,9 százalékra csökkentik a költségvetési hiányt és 66,7 százalék lesz jövő év végére az államadósság szintje, ami 10 százalékponttal kedvezőbb az uniós átlagnál. Kitért rá, hogy az infláció elleni küzdelem az év végére elhozhatja az egyszámjegyű inflációt és jövőre éves átlagban 6 százalék körül alakulhat.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!