Sikertörténetként számol be a kínai Global Times a Budapest–Belgrád (BUBE)-vasút elkészült szakaszának első évéről. A lap azt írja, hogy a Belgrád és Újvidék közötti nagy sebességű szakaszon a múlt szombaton zárult egy év során 2,93 millióan utaztak.

SERBIA-NOVI SAD-BELGRADE-BUDAPEST RAILWAY-ANNIVERSARY
Egy éve üzemel sikeresen a BUBE Belgrád és Újvidék közötti szakasza.
Fotó: Wang Wei

A beruházást a lap a kínai kezdeményezésű Egy övezet, egy út (BRI) nevű nemzetközi együttműködés egyik zászlóshajójának nevezi. A vonalon naponta több mint 50 személyvonat közlekedik, ez napi átlagban 8200 utast jelent a Kínai Állami Vasúttársaság (CRI) adatai alapján. A szerelvények óránként 200 kilométeres sebességgel haladnak, ennek köszönhetően a korábbi 90 perctől 30-ra csökkent a két város közötti utazási idő. Ez egyébként Szerbia első nagy sebességű vasútja.

Az utasok várják a folytatást

Mindazonáltal az utasok és a vasúti árufuvarozók várják a vonal magyarországi részének átadását is. Egy a lap által megszólaltatott utas panasza szerint a Budapestről este 7-kor induló vonat másnap reggel fél nyolckor van Belgrádban, de autóval is hat és fél óra az út. Nagy sebességű vasúttal mindössze 2 óra és 40 perc lenne. (Ezt a gordiuszi csomót Szerbia a közelmúltban átvágta egy nyári repülőjárat újraindításával, bár ez esetben a repülőterekre való kijutás ideje hosszabbítja meg a teljes út idejét.)

A CRI tájékoztatása szerint a beruházás következő lépcsője az Újvidék és a magyar–szerb határ közelében lévő Szabadka közötti szakasz lesz. Az észak–dél vasút teljes hosszát 341,7 kilométeresre tervezik, ebből 183,1 jut Szerbiára és 158,6 Magyarországra. A szerb szakaszon emeletes villamos motorvonatok közlekednek. A cikk nem számol be arról, de a korábbi közlésekből ismert, hogy svájci gyártmányi KISS szerelvényekről van szó. Nem tudni, hogy a BUBE közlekedése hogyan zajlik a majdani magyarországi szakaszon. 

A Világgazdaság információi szerint a szerbiai KISS-ek elvben megfelelnek a magyarországi vasúti előírásoknak, de az itteni pályákon való közlekedéshez nem szerezték meg a tanúsítványt.

Az is nyitott, hogy a majdani hazai üzemeltetőnek, a MÁV-nak milyen elvárásai lesznek a hazai síneken futó vonatokkal szemben, és arról sincs hír, hogy a MÁV ki szeretne írni az e vonalra szánt szerelvényekre közbeszerzési pályázatot. Az viszont ismert, hogy a BUBE magyarországi szakaszán óránként legfeljebb 160 kilométeres sebességgel lehet majd közlekedni, ennek alapján ide fölösleges egy 200 kilométert tudó, azonban a két főváros között nyilván átszállás nélkül halad majd a nagy sebességű vonat. Mindenesetre a szerbiai szakaszt a CRI szerint – Európában elsőként – már kínai fejlesztésű felügyeleti rendszerekkel és műszaki megoldásokkal, például vezeték nélküli kommunikációs rendszerrel is ellátták. A Belgrád és Újvidék közötti vonal eszközei, megoldásai több mint 54 százalékban Kínában készültek.

A BUBE meglévő részét a magyarországi szakasz megépítésén kívül meg kívánják hosszabbítani Görögországig. Ez már közvetlen összeköttetést ígér térségünk országai számára a pireuszi kikötőhöz, azon keresztül pedig az ázsiai piacokhoz.