idezojelek

Világok harca

Teljesen mindegy, hogy Pressman mit beszél. Helytartónak jött, annak is képzeli magát, és szégyenben fog távozni innen.

Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt
Cikk kép: undefined
Fotó: ATTILA KISBENEDEK

– Magyarország makacsul fenntartja, sőt tovább erősíti összekapcsoltságát Oroszországgal – mondta David Pressman nagykövet, s még hozzátette: – Ebben az elkeserítő pillanatban úgy tűnhet, hogy világok választanak el bennünket a magyar kormánytól.

Értjük. S mivel értjük, engedtessék meg nekünk, hogy kiegészítéseket eszközöljünk. 

Például szeretnénk megemlíteni, hogy Magyarország makacsul fenntartja, sőt tovább erősíti összekapcsoltságát az Amerikai Egyesült Államokkal.

Ők az utóbbi évtizedekben megtámadták Vietnamot, s ott vidám tömeggyilkosságokat, emberiség és emberiesség elleni bűncselekményeket követtek el, majd ezt az egészet feloldották hollywoodi filmalkotásokban, mert az Amerikai Egyesült Államok egyik lényege éppen az, hogy ő „termeli” a globális tudatot és a globális szórakoztatást, így lesz az Amerikai Egyesült Államok által elkövetett tömeggyilkosságokból, emberiség és emberiesség elleni bűncselekményekből Szarvasvadász meg Apokalipszis most.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azzal az Egyesült Államokkal tartjuk fenn makacsul a kapcsolatainkat, sőt az „összekapcsoltságunkat” (micsoda hülye szó!), amelyik mindenféle létező felhatalmazás nélkül megtámadta Irakot, Szíriát, Afganisztánt, Líbiát, Jugoszláviát, s mindenhol tömeggyilkosságokat, emberiség és emberiesség elleni bűntetteket követett el. Tette mindezt úgy, hogy előtte az utóbb diktátornak kikiáltott vezetőket ő maga támogatta, pénzelte és fegyverezte fel. Szaddam Husszein: az Egyesült Államok felfegyverezte, pénzelte, majd megölte. Oszama bin Laden: az Egyesült Államok felfegyverezte, pénzelte, majd megölte. Moammer Kadhafi: az Egyesült Államok felfegyverezte, pénzelte, majd megölte. (Kérdés: Vajon Zelenszkij sejti a jövőt?)

Abu Graibtól a szerbek terrorbombázásáig és az afganisztáni kivonulás szégyenéig és undoráig tart az Amerikai Egyesült Államok bűnlajstroma. S mivel az USA a második világháború óta minden olyan háborút elveszített, amelyben saját maga harcolt, ezért áttért a proxy háborúra, ez zajlik most Ukrajnában. És mi még mindig fenntartjuk, sőt tovább erősítjük összekapcsoltságunkat ezzel az országgal.

Pócs János azt mondta a minap, hogy Brüsszel most rosszabb, mint a kommunizmus, nagyobb a diktatúra. Pócs János tévedett. Illetve csak félig. Mert

ma az Amerikai Egyesült Államok rosszabb, mint volt a nyolcvanas évek Szovjetuniója, Brüsszel pedig „csak” ennek az Egyesült Államoknak a kilóra megvett slapaja.

S mindez természetesen a „birodalmi” Amerika. A „nemzetállam” Amerika nem ilyen, ezért lenne mindennél fontosabb, hogy fordulat jöjjön odaát, s ezt a „demokrata” deep state-t, ezt a szemétdombot eltakarítsák a nemzetállami Amerika normális milliói.

Mielőtt végleg felszámolják a nemzetállami létet ott és Európában is. Mert vegyük észre végre: a vallási identitást már felszámolták, volt rá idejük, a nagy francia forradalommal és a felvilágosodással kezdték. A nemzeti identitás felszámolása a második világháború után kezdődött a globális tőkés világgazdaság győzelmével, és Nyugaton igen előrehaladott állapotban van. S immáron belekezdtek a nemi identitás felszámolásába is, erről szól az egész LMBTQ-elmebaj, -hisztéria és -pöcegödör.

Amikor széthullott a Római Birodalom, a romjain aprócska városállamok és kisközösségek éltek túl. Vissza a hitbe, vissza a nemzetbe, vissza a kikezdhetetlen nemi identitásba. Férfiak vagyunk és nők vagyunk, magyarok (oroszok, angolok, németek amerikaiak stb.) vagyunk, keresztények vagyunk. Minden más: ócska hazugság és ocsmányság. Minden más: birodalom, birodalmi törekvés és halál. Éppen ezért teljesen mindegy, hogy Pressman mit beszél. Helytartónak jött, annak is képzeli magát, és szégyenben fog távozni innen. Minél előbb, annál jobb.

Borítókép: David Pressman (Fotó: AFP/Kisbenedek Attila)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Fogadj be, Európa? Köszi, mégse!

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Csanytelek az egész ország

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Nevelőedző

Fricz Tamás avatarja
Fricz Tamás

Nem állunk meg Schwechatnál

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.