2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Színes

Hornung Ágnes: A családok védelme továbbra is kiemelt feladata a kormánynak

A családok védelme Magyarország kormányának továbbra is kiemelt feladata, hiszen a családok nélkül a nemzet folytonosságát sem lehet elképzelni – jelentette ki a családokért felelős államtitkár a Felelős nevelés – boldog gyerekkor című konferencián a szülök világnapja alkalmából. Hornung Ágnes hangsúlyozta: a kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy a magyar családoknak napról napra könnyebb és jobb legyen.

  • Hornung Ágnes: A családok védelme továbbra is kiemelt feladata a kormánynak

Több mint 130 ezer család válaszolt a digitális szülői kérdőívre, és több mint 60 százalékuk elégedett volt az oktató-nevelő munkával - jelentette ki az eseményen a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence szerint az új pedagóguséletpálya-törvénynek köszönhetően a tanároknak több idejük lesz a gyerekekkel foglalkozni.

"Három nagyon fontos adminisztratív terhet eltöröl az új pedagógustörvény, így megszűnik a kötelező minősítés, megszűnik az önértékelés és megszűnik az egyéni pedagógusi tanfelügyelet is. Ami időt, munkát, fáradságot tehát eddig ezeknek a keretében az adminisztrációra fordítottak a tanárok, kvázi az irodai munkavégzésre, azt az időt mostantól a gyerekekre tudják fordítani" – mutatott rá Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

2010 óta több mint 30 intézkedés született a családok érdekében – erről már a családokért felelős államtitkár beszélt.

"Ez a több mint 30 intézkedés teljesen átalakult 2010 óta. A segélyalapú támogatásokról a munkaalapú támogatásokra helyeződött a hangsúly. Tehát a támogatások nagy része az adórendszeren keresztül kerül vissza a családokhoz. Így segítjük kimondottan a gyermeket nevelőket és a családokat, de ide soroljuk az anyagi természetű támogatások mellé például a diákhitel elengedést is, amely sok tanulónak nyújt nagy segítséget" – fejtette ki Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár.

A politikus hangsúlyozta: a kormány a jövőben is azon dolgozik majd, hogy ezeket a támogatásokat megőrizze és még tovább gyarapítsa.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!