2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról 10:50

Külföld

Letette elnöki esküjét Recep Tayyip Erdogan

Letette elnöki esküjét Recep Tayyip Erdogan török elnök. Beiktatási ünnepségén a nemzeti egységet, az összetartozást hangsúlyozta. A nagyszabású rendezvényen a világ több vezetője is részt vett. Hazánkat Orbán Viktor miniszterelnök képviselte.

  • Letette elnöki esküjét Recep Tayyip Erdogan

Szakadó esőben vonult végig a török nemzetgyűlés épületéhez a katonazenekar előtt a török elnök. Az újonnan megválasztott államfőt a házelnök köszöntötte, akitől átvette a hivatalos elnöki megbízólevelét. Ezután letette hivatalos esküjét.

„A becsületemre és a fedhetetlenségemre esküszöm a nagy török nemzet és a történelem előtt, hogy megvédem az államot és annak függetlenségét, valamint az ország és a nemzet oszthatatlan integritását és a nemzet abszolút szuverenitását” – az államfő szavait álló ovációval fogadták a kormánykoalíció képviselői, míg az ellenzéki politikusok többsége meg sem jelent az ünnepségen.

Az eskütétel után a Török Köztársaság megalapítójának mauzóleumához látogatott, ahol koszorút helyezett el.

Lovas kíséret között érkezett meg a beiktatási ceremóniára feleségével az államfő. Elnöki beszédében az összetartást, a nemzeti egységet hangsúlyozta: „Törökországnak szüksége van minden polgár energiájára, ötleteire és hozzájárulására. Törökország 85 milliós lakossága minden tagjának össze kell tartania, akárcsak a falat alkotó téglák. Törökországnak nagyobb szüksége van egységre és szolidaritásra, mint valaha. Újra létre kell hoznunk a nemzeti egységünket."

A hivatalos ceremónián mások mellett 78 ország közjogi méltósága is részt vett, köztük 21 államfő, valamint 13 kormányfő. Magyarországot a török vezető meghívására Orbán Viktor miniszterelnök képviselte.

A kormányfő a nap végén egy Facebook-posztban is gratulált a török elnöknek, ezt írva: „Magyarország számára jó hír, hogy Törökországnak továbbra is békepárti elnöke van. Gratulálok Erdogan elnök úrnak!”

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!