A szlovák kormány szerdai döntése értelmében a MOL-csoportba tartozó pozsonyi Slovnaft olajfinomítónak különadót kell fizetnie az orosz kőolaj után. Az Urals típusú kőolaj napjainkban jóval olcsóbb mint az irányadó északi-tengeri Brent olajféleség, a két ár közötti különbségből levonnak 5 dollárt, mert általában ennyivel mindig olcsóbb az orosz energiahordozó, a fennmaradó árkülönbségre pedig 30 százalékos különadót vetnek ki. Az ebből befolyó éves bevételt 280-290 millió euróra taksálja a Heger-kormány. A törvénytervezetet gyorsított eljárás keretében tárgyalja a parlament. A négy pártból álló koalíciónak ugyan abszolút többsége van a parlamentben, azonban a piacpárti, liberális SaS elnöke, Richard Sulík gazdasági miniszter jelezte, a törvényhozásban leszavazhatják a tervezetet. Igor Matovič pénzügyminiszter azzal számol, hogy az extraadó júniustól hatályba léphet, a törvény 2024 decemberéig maradna érvényben. Az így befolyó pénzből finanszírozható a magas inflációt kompenzáló szociális intézkedéscsomag. A pénzügyminiszter azzal fenyegetett, ha nem fogadják el a különadó tervét, akkor a szlovák benzinkutakon magyar mintára szintén bevezetteti az ársapkát.

Slovnaft petrol station is seen near Presov, Slovakia on 23 September 2021  (Photo by Michal Fludra/NurPhoto) (Photo by Michal Fludra / NurPhoto / NurPhoto via AFP)
Fotó: MICHAL FLUDRA / AFP


A korábbi kormányfő azt állítja, az extraadó miatt nem drágul az üzemanyag, másrészt a Slovnaft azt közölte, ilyen jellegű ígéretet nem tett, továbbra is a piaci viszonyok alakítják az üzemanyag árát. Anton Molnár, a Slovnaft szóvivője közölte: a Gazdasági Versenyhivatal máris vizsgálódik a cégnél, miközben tudatosítják, hogy a cégünkre fokozódó politikai és médianyomás nehezedik . A tervet végsőkig ellenző Richard Sulík gazdasági miniszter is azon a véleményen van, hogy a menet közben bevezetendő miatt a szlovákiai autósok többet fizetnek majd az üzemanyagtöltő-állomásokon. Matovič viszont azzal érvelt, hogy a Slovnaft havi szinten mintegy 150 millió euró nyereségre tesz szert az olcsóbb Urals olajféleség révén.

Szlovákia megadóztatná az orosz olajat, így fékezné meg az üzemanyag-drágulást

A szlovák pénzügyminiszter szerdán nyújtja be javaslatát a pozsonyi kormánynak a Szlovákiában feldolgozott orosz nyersolajra kivetett adó bevezetéséről.


A szlovák elemzők nem vetik el a pénzügyminiszter koncepcióját. Michal Lehuta, az Intesa-leány VÚB pénzintézet elemzője szerint Nagy-Britannia is hasonló tervet fontolgat. Boris Tomčiak, a Finlord szakértője úgy véli, az olajtársaság nem volt hajlandó csökkenteni árait, ezért a kormány részéről az orosz nyersolaj megadóztatása logikus lépés.. Hozzátette viszont, hogy az elkövetkező hetekben valóban valamelyest drágulhat az üzemanyag Szlovákiában, ami már napjainkban is magas, a benzin literenkénti ára az 1,80 eurót ostromolja.

Az egy gyerek utáni 25,88 euróról júliustól 30 euróra, 2023 januárjától pedig 50 euróra emelkedik. Az 5 és 18 év közötti gyerekek minden hónapban 50 eurót kapnak szabadidős aktivitásra, ez 2023 januárjától lép életbe. A kabinet gyorsított eljárásban tárgyalta a javaslatot. Emellett a májusi családi pótlék 25,88 euró helyett 100 euró lesz, ezt az egyszeri juttatást júniusban fizetik ki 1,12 millió gyermek után. E tétel költségvonzata 83 millió euró.