2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kék hírek

Többen levideózták és feltették a Facebookra a balatoni strandon történt tragédiát

Nagyon kiakadtak a lellei mentők.

  • Többen levideózták és feltették a Facebookra a balatoni strandon történt tragédiát

Hatalmas erőket riasztott segítséget a Kaposvári Mentésirányítás ahhoz az 50 év körüli férfihez, akit a tóból húztak ki a fürdőzők a minap a balatonmáriafürdői strandon. A perceken belül kiérkező mentőegységek és a légimentők azonnal megkezdték a férfi emelt szintű ellátását, aki már nem lélegzett. Ami azonban ezután történt, azon nagyon kiakadta a lellei mentők.

A beteg életéért több mint másfél órán keresztül küzdöttek a szakemberek, amit rengeteg bámészkodó figyelt a parton még annak ellenére is, hogy bajtársaink takarókkal és fürdőlepedőkkel próbálták eltakarni előlük a betegellátást. Az életmentők ugyan megpróbálták elküldeni a kíváncsi szempárokat, de nem igazán tudtak ezzel foglalkozni. A katasztrófaturisták közül többen is teljes érzéketlenségükről tettek tanúbizonyságot, akik videóra vették és fényképezték a mentést, de voltak olyanok is, akik gyermekükkel a karjukon nézték végig a férfi életéért vívott ádáz küzdelmet

- számolt be róla Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat.

A mentők mindent elkövettek, de a férfi életét sajnos a megfeszített csapatmunka ellenére sem tudták megmenteni, amit többen rögtön meg is osztottak a közösségi médiában. 

Azt írták, a kritikátlan viselkedés a mentést végzőket is megviselte, a Balatonlellei Mentőállomás vezetője egyenesen tűrhetetlennek minősítette a bámészkodók viselkedését, amelyhez hasonlót több mint harminc éves pályafutása alatt sohasem tapasztalt.

 

Borsonline

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!