Egy magyar pályázati konzorcium fogja fejleszteni a „jövő villamosenergia-rendszerét”, illetve az azt működtető aggregátori szoftveres és hardveres hátteret. Ebben a rendszerben, amely a még létrehozandó energiaközösségeken és a tevékenységüket koordináló aggregátorokon alapul majd, a mainál hatékonyabban használhatók a megújuló energiaforrások, a kisfogyasztók pedig a rendszerbe integrálódnak a fejlesztő konzorciumot vezető REG Zrt.-től kapott tájékoztatás szerint. A projekt megvalósulásával a villamosenergia-rendszer újra tudja fogadni például a háztartási méretű napelemeket (HMKE) is, valamint egyre nagyobb arányban lehet elektromos autókat is zöldenergia-forrásból tölteni.

Solar,Panels,On,English,Brick,House,Roof,In,Winter,Season,Solar panels on English brick house roof in winter season, England UK.
Fotó: Pompaem Gogh

Fogyasztóból kereskedő

A hazai villamosenergia-rendszert jelenleg is fejlesztik azért, hogy minél több vállalati, azaz 50 kilowattosnál nagyobb teljesítményű, és lakossági napelem csatlakozhasson rá. A sokszor és sok helyen említett decentralizált villamosenergia-rendszer létrehozása kiemelt cél az európai országokban, Magyarországon is. 

Felvette a kesztyűt az E.ON: rákészül a napelemboomra

Egy három éven át tartó, 74 milliárd forintba kerülő hálózatfejlesztési programot indít az energiaipari csoport.

Ez azt jelenti, hogy a kevés nagy/központi erőművön alapuló működés helyett az ország számos pontján kvázi önálló hálózatok jönnek létre, amelyek – elsősorban megújuló energiaforrásokat használva – egymással hatékonyan működnek együtt. 

Ezeket a kisebb helyi hálózatokat az ott helyben működő áramfogyasztók és -termelők alkotják energiaközösségek formájában, e közösségeket pedig az aggregátorok kötik össze.

Az utóbbiak elősegítik, hogy kiegyenlített legyen a helyi hálózat (akkor is legyen energia, amikor nem termel a napelem), és kereskednek a megtermelt többletenergiával. (Az aggregátorok nyilvántartásáról a MEKH honlapján olvashatók részletek.)

Magas szintű informatikai háttérre van szükség

Az aggregátorok jövőbeni sokrétű feladatkörének ellátása csak magas szintű informatikai háttérrel és totális digitalizációval valósítható meg, ezt célozza a mostani projektkonzorcium is. A pályázat célja egy központosított aggregátorszoftvert és -hardvert is magában foglaló megoldás kidolgozása, fejlesztése és bevezetése, majd több termelő- és fogyasztóegység aggregálása. Kulcsfontosságú a rendszer működésében az úgynevezett menetrend, amely az időjárásfüggő napelemek várható termelését ütemezi.

A fejlesztési koncepció szerint a

  • a napelemes termelés előrejelzése, időjárás-előrejelzés,
  • az elektromosautó-töltők várható kihasználtsága és
  • a múltbeli energiafogyasztási adatok

alapján kidolgozott menetrendet a rugalmas fogyasztók és az energiatároló vezérlésével tudja tartani a rendszer. A létrehozandó aggregátor naperőművet, vezérelhető elektromosautó-töltő parkot, vezérelhető hőtárolós vízmelegítőket és egy akkumulátoros energiatárolót fog össze. Mindez az adott energiaközösségnek azért jó a REG magyarázata szerint, mert az aggregálás eredményeképpen közvetlenül megújuló energiát használhatnak az elektromosautó-töltők, pontosabb lesz a naperőművi menetrendadás, így kevesebb kiegyenlítő energiára lesz szükség (ez csökkenti az áramköltséget), a közös energia eladása és beszerzése révén pedig versenyképesebb árakat érhet el az aggregátor, ami bevételt jelent.

Új képességeket kínálnak az aggregátorok

Az aggregátorok számos olyan funkcióval rendelkeznek, illetve olyan új képességekkel ruházzák fel a villamosenergia-rendszert, amelyekkel a ma még kihívást okozó problémákra nyújtanak megoldást:

  • flexibilitás: képesek a hálózatot stabilizálni, és segítenek a megújulóenergia-termelés integrálásában, mindezt akár kis méretű háztartási és ipari méretű fogyasztók és termelők segítségével,
  • költségcsökkentés és hatékonyságnövelés: az aggregátorok révén csökkenthető a hálózat terhelése, így a villamosenergia-átvitel okozta költség is, másrészt jobban kihasználhatóvá válik a villamosenergia-hálózat, miáltal megspórolható számos eszközberuházás is,
  • környezetvédelem és ESG- (környezetvédelmi, társadalmi és kormányzati) elvárásoknak való megfelelés: az aggregátorok segítségével növelhető a megújulók részaránya és kihasználtsága, így csökkenthető mind a fogyasztók, mind az egész magyar villamosenergia-rendszer ökológiai lábnyoma, emellett a vállalatok számára könnyebbé válik a zöldenergia-hozzáférés, ennek révén növelhetik az ESG-megfelelésüket is.

A pályázati konzorciumot a REG Zrt. vezeti, partnerei pedig az elektromobilitási piacon működő, saját töltőhálózatot üzemeltető Optimum Way Kft., valamint az energetikai okosmegoldások fejlesztésével foglalkozó EKT Solutions Kft.

Állandó áramellátás, extrákkal

A REG Zrt. vezérigazgatója, Pusztai Tamás a cég közleménye szerint azt mondta: „Ezzel a pályázattal a jövőt modellezzük, például vidéken miként működhet egy energiaközösség, amelyet családi házas napelemek, a szomszédságukban működő helyi vállalkozás nagy kapacitású napelemes rendszere, valamint a helységbe telepített autótöltők alkotnak. Azt vizsgáljuk, hogy miként megvalósítható az, hogy állandó legyen az áramellátás, sőt az általuk termelt többletenergiát el tudják adni – mindezt fenntartható módon, azaz teljes mértékben tiszta energiák felhasználásával.”