Csaknem botrányba fulladt a hagyományos népünnepély Érden

A Szőlővirág ünnep és nemzetiségi találkozón egy tégla az egyik fellépő fejére esett a félkész önkormányzati ingatlanról.

2023. 06. 07. 16:21
null
Forrás: Bács-Kovács Enikő
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csupán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt komolyabb baleset a hétvégén az érdi Szőlővirág ünnep és nemzetiségi találkozón, amelyet az ófalusi pincesoron rendeztek meg – erről számolt be lapunknak az egyik szemtanú, Bács-Kovács Enikő, aki szülőként vett részt a programon, miután a kisfia fellépett az eseményen. Mint elmondta, a rendezvényt az érdi önkormányzat, a Szepes Gyula Művelődési Központ és a Pincetulajdonosok Egyesülete szervezte, ahová – szavai szerint – Csőzik László polgármester nagyon lelkesen invitálta a város apraját-nagyját. – A pincesorról azt kell tudni, hogy az ottani pincék jellemzően magánkézben vannak, ezeket az ingatlanokat a tulajdonosok építették. Még az előző, jobboldali városvezetés idején azonban az érdi önkormányzat is úgy döntött, hogy épít a soron egy pincét vendéglátóhelyiséggel, szálláshelyekkel, és ehhez pályázati forrást is talált. Aztán 2019-ben jött a váltás, az új, baloldali városvezetés viszont nem igazán foglalkozott a fejlesztéssel, aminek minimum két éve el kellett volna készülnie – emelte ki Bács-Kovács Enikő.

Azok a pillanatok, amikor a baleset történt az érdi rendezvényen Fotó: Bács-Kovács Enikő

A szülő kifejtette: végül csak 2021-ben választották ki közbeszerzésen a kivitelezőt, aki hozzá is fogott a munkákhoz, ám tavaly decemberben levonult a munkaterületről, és nem folytatta a beruházást. A munkálatokat azóta sem fejezték be, az épület körülbelül 80-90 százalékig van kész.

Szemmel látható, az épületről lógnak a villanyvezetékek, és sok minden más is jelzi, hogy a fejlesztés nem fejeződött be. Ennek ellenére a Szőlővirág ünnep és nemzetiségi találkozón a színpadot a félkész önkormányzati pince szomszédságában állították fel, és a rendezvény alatt használták is az ingatlant. A helyszínen a nemzetiségi csoportok, gyermekek közlekedtek, majd egyszer csak, amikor az atya áldást adott a terményre, egy mészkő tégla több méter magasból az egyik idősebb nő fejére pottyant

– mondta el Bács-Kovács Enikő. 
Hangsúlyozta: az illető csupán azért nem sérült meg súlyosan, mert az ütést a kontya felfogta, de még így is megszédült. – Felháborítónak tartjuk, hogy ennyi embert odacsődítettek egy félkész épülethez, ahol bárki, akár gyermekek is megsérülhettek volna. Kíváncsiak vagyunk, ki vállalja ezért a felelősséget – tette fel a kérdést a szülő.

A szombati eseményről Csőzik László polgármester is beszámolt a Facebook-oldalán, de a bejegyzésében szót sem ejtett a balesetről, a rendezvényről készült fotókon csupa mosolygós arcot látni.

Borítókép: Jól látszik a fotón, hogy az önkormányzati ingatlan még nincs kész (Fotó: Bács-Kovács Enikő)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.