idezojelek

Viszolygott a paktumtól

Antall József 1990 áprilisában a kormányozhatóság érdekében kötött egyezséget az SZDSZ-szel.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined

Hogy a rendszerváltás és környéke még ma is kibeszéletlen terület, mi sem bizonyítja jobban, mint az az érdeklődés, amely Kiss Gy. Csaba csütörtöki könyvbemutatóját kísérte. A Nap Kiadónál megjelent Harminc év után: 1989–1990 című könyv a szerzőnek a legendás korszakról szóló harmadik kötete. Talán ez a legizgalmasabb. A Magyar Demokrata Fórum egyik alapító tagja, Lakitelek egyik szervezője e nagy idők tanúja. Ízelítő a kötetből. „És érkezik a paktum. Derült égből villámcsapás. Hallom, valamikor április végén a Bem téren Tölgyessy járt Antallnál, és folyik valamilyen megbeszélés közöttük. […] Az SZDSZ-nek állítólag két fontos föltétele volt: mondjon le az MDF saját köztársasági elnök jelöléséről, továbbá hogy az állami tévé és rádió elnökét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezze ki.”

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bemutató előtt erről is beszélgettünk. „Az MDF–SZDSZ-paktum vízválasztó volt – meséli. – Antall 1990 áprilisában a kormányozhatóság érdekében kötött egyezséget az SZDSZ-szel. Képtelen voltam elfogadni azt a paktumot, elvégre az MDF választott testületeinek, az elnökségnek és a választmány, akárcsak a parlamenti képviselőcsoportnak csak bólintania lehetett. Csakhogy más választásunk nem lehetett. Antall József kijelentette, ha nem fogadjuk el, nem vállalja a miniszterelnökséget.”

Kiss Gy. Csaba ezek után nem is vállalt országgyűlési képviselőséget. Három évre rá pedig a pártból is kilépett. Most csupán egy „egyszerű” Széchenyi-díjas irodalomtörténész, egyetemi tanár és MTA-doktor, aki úgy tartja: tanúságtétele kötelessége az utánunk következők előtt.

Borítókép: Antall József néhai miniszterelnök az MDF-es képviselőtársai körében (Fotó: MTI/Kovács Attila)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Biztató összefogás Erdélyben

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Szoboszlai Dominik: újra itt a farsang!

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Negyven évünk Soros Györggyel

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.