Álom marad a Bundesliga a magyar válogatott tehetségének

Az osztályozó első mérkőzésén a Stuttgart 3-0-ra győzött a Hamburg ellen, avagy Németh András csapata a bajnoki hajrá után valószínűleg a playoffban sem tudja kiharcolni a feljutást a német labdarúgó-bajnokság első osztályába.

Magyar Nemzet
2023. 06. 02. 8:21
Stuttgart-Hamburg
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vasárnap Sandhausenben, az 1-0-ra megnyert mérkőzés végén a Hamburg szurkolói már a feljutást ünnepelték, sőt elözönlötték a pályát. Nem alaptalanul. A mérkőzés lefújásának pillanatában a Hamburg a második helyen állt a Bundesliga II tabelláján, az egyik rivális, a Heidenheim pedig 2-1-es hátrányban volt a Regensburg vendégeként, s ahhoz, hogy visszaelőzzön, a döntetlen nem is volt elég, nyernie kellett volna. Aztán megtörtént a csoda, avagy hamburgi oldalról eljött a pokol. A Heidenheim a hosszabbítás 3. percében egyenlített, a 9.-ben, tehát a 99. percben megszerezte a győztes gólt. (A versenyben lévő harmadik csapat, a Darmstadt ugyan 4-0-ra kikapott a Fürth vendégeként, de már az utolsó forduló előtt biztosította a feljutását.)

Íme, amikor ahogy a hamburgiak örömükben befutnak a pályára Sandhausenben:

A Bundesliga II élcsoportja tehát így nézett ki az utoló forduló után: 1. Heidenheim 67 pont, 2. Darmstadt 67, 3. Hamburg 66. Ez azt jelentette, hogy a Heidenheim és Darmstadt került fel a Bundesliga I-be, a Hamburg pedig osztályozót játszik a feljutásért a Stuttgarttal.

A Heidenheim sikere is döbbenetes történet. A Baden-Württemberg tartományban, félúton München és Stuttgart között fekvő közel 50 ezer fős település csapata először jutott fel az első osztályba, húsz évvel ezelőtt még a bajnokság ötödik vonalában erőlködött.

A Hamburg a másik véglet. A Berlin mögött a második legnagyobb német város nagy múltú csapata valószínűleg ötödszörre is sikertelenül próbálkozik feljutni az első osztályba. Ahogy tavaly, idén is az osztályozón bukhat el. Egy éve éppen csapata, a Hertha állta útját szoros párharcban, 2-1-es összessítéssel (0-1, 2-0) a berliniek nyertek.

Idén a Hamburg a Stuttgarttal vívja az oszályozót, és a csütörtöki első mérkőzésen idegenben 3-0-ra kikapott. A Stuttgart már az 1. percben vezetést szerzett, és végig lefocizta a pályáról a Hamburgot, amelynek összesen két kapura lövése volt. A visszavágót hétfőn rendezik Hamburgban.

 

Németh András, a magyar válogatott húszéves csatára sajnos nem lehet a Hamburg segítségére. Áprilisban bokatörést szenvedett, s azóta is abból lábadozik.

 

Németh András az év elején annak reményében igazolt Hamburgba, hogy az akkor a második helyezett csapat az ő segítségével feljut a Bundesliga I-be. A terv egyelőre, úgy néz ki, álom marad. Hacsak nem következik újabb fordulat, és a Hamburg csodát tesz a hétfői visszavágón.

Borítókép: Dülöngéltek a Hamburg játékosai a brillírozó stuttgartiak mellett (Fotó: Kicker)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.