2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Kék hírek

Felszámoltak egy drogkereskedő hálózatot

Letartóztatták egy drogkereskedő hálózat 15 tagját bűnszövetségben elkövetett, új pszichoaktív anyaggal való visszaélés bűntette miatt Bács-Kiskun vármegyében - közölte a vármegyei főügyészség pénteken az MTI-vel.

  • Felszámoltak egy drogkereskedő hálózatot

Tájékoztatásuk szerint a Bajai Járásbíróság három nő és két férfi, míg a Kecskeméti Járásbíróság négy nő és hat férfi letartóztatását rendelte el.

Emellett a nyomozási bíró elrendelte egy további gyanúsított bűnügyi felügyeletét, a döntés ellen az ügyészség fellebbezést jelentett be.

Azt írták, a gyanú szerint a jánoshalmi, sükösdi és miskei elkövetők több éven keresztül "kristály" fantázianevű új pszichoaktív anyaggal kereskedtek. Széles vevőkörük zavartalan drogellátásának biztosításáért együttműködtek, az árakat egyeztették, szükség esetén az értékesítésben is kisegítették egymást.

A drogkereskedő hálózat felszámolásakor a nyomozók 9 férfit és 7 nőt vettek őrizetbe, majd gyanúsítottként kihallgatták őket.

A letartóztatásról szóló döntés egyik esetben sem végleges.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Ekkora árra senki sem számított + videó

Ekkora árra senki sem számított + videó

Halálos áldozatai is vannak a heves esőzéseknek világszerte. Irán, több arab állam és Oroszország is komoly áradásokkal küzd. Ezrek voltak kénytelenek elhagyni lakóhelyüket.
Már a hajós forgalmat is ritkítaná a főpolgármester + videó

Már a hajós forgalmat is ritkítaná a főpolgármester + videó

Tízezer hajós és még ennél is több turizmusban dolgozó megélhetése kerülne veszélybe, ha Karácsony Gergely kitiltja a hajók nagy részét a Dunáról. A Duna-parti Építési Szabályzat tervezett módosítása szerint a jövő évtől tiltanák ki a hajókat a legtöbb kikötőből. A 24 kikötő több mint felét pedig megszüntetnék.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Tragédia történt Ágasegyháza közelében + videó

Tragédia történt Ágasegyháza közelében + videó

Halálos baleset történt szombaton az 5301-es úton Ágasegyháza közelében - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI érdeklődésére. A baon.hu úgy tudja, egy fiatal sofőr volt az áldozat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!