2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Színes

Több mint 35 tonna szemetet szedtek össze a nepáli hegyekről

A nepáli hadsereg vezette csapatok 35 708 kilogramm szemetet gyűjtöttek be az Everestről és a himalájai ország három másik hegycsúcsáról - közölte hétfőn Krisna Praszad Bandari katonai szóvivő.

  • Több mint 35 tonna szemetet szedtek össze a nepáli hegyekről

A Hszinhua kínai hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy hétfőn lezárták a szemétszedő műveletet.

Közölte, hogy a - tibetiül Csomolungmának nevezett - Everestről, a világ legmagasabb, 8848 méteres csúcsáról és a 8516 méter magas Lhocéről összesen 13 621 kilogramm szemetet távolítottak el, míg a 7220 méteres Barunce és a 8091 méteres Annapurna lejtőiről 18 529, illetve 3567 kilogrammot.

A szemétszedési kampány március 28-án indult és a környezetvédelmi világnapon (június 5-én) ért véget.

A csapatokkal tartó két serpa hegyi vezető vesztette életét és a nepáli hadsereg négy katonája sebesült meg a művelet közben.

A Himalája csúcsain 2019 óta vezeti a szemétszedést a nepáli hadsereg, ebben az évben három csapatot állítottak ki.

Idén az Everest első megmászásának 70. évfordulóján rekordszámú, 478 engedélyt adtak ki Nepálban külföldieknek, hogy a nepáli oldalról a tavaszi mászószezonban megkíséreljék az Everest meghódítását.

A világ legmagasabb csúcsát több mint 11 ezerszer mászták meg, mióta Sir Edmund Hillary és Tenzing Norgaj serpa 1953-ban először ért fel. Nagyjából 320-an haltak meg hegymászás közben a himalájai hivatalos adatbázis és a nepáli illetékesek szerint.

Borítókép: Shutterstock

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!