Barbados miniszterelnökét, Mia Mottleyt választotta idén a Time magazin a világ legbefolyásosabb vezetőjének. Mottley egy évtizeden át volt a barbadosi baloldali ellenzék vezetője, mielőtt 2018-ban elsöprő többséggel kormányra került a szigetországban. A politikus többek között arra használta első mandátumát, hogy felhívja a világ figyelmét a karibi-térséget kifejezetten súlyosan érintő éghajlatváltozás kártékony hatásaira, 2021-ben pedig bejelentette, hogy országa elszakad a brit monarchiától, és felveszi a köztársasági államformát. Mia Mottleyt 2022 januárjában újraválasztották, pártja az előző választáson elért 70 százalékos többségnél is erősebb felhatalmazást kapott azzal, hogy a parlamenti mandátumok 74 százalékát szerezte meg.

BARBADOS INDEPENDENCE DAY
Mia Mottley miniszterelnök beszédet mond a karibi ország fővárosában, Bridgetownban Barbados függetlenné válásának ünnepén
Fotó: Randy Brooks / AFP

 

Mottley mellett a legnagyobb befolyással rendelkező vezetők közé választották az idén az ukrán elnököt, Volodimir Zelenszkijt, akiről maga Joe Biden írt ajánlást a Time magazinnal. A lista élén ott van még az Egyesült Államok legfelsőbb bíróságának nemrég kinevezett bírája, Ketanji Brown Jackson, aki a taláros testület első színesbőrű női tagja lesz a beiktatása után. 

Hszi Csin-ping, illetve Ursula von der Leyen nevét idén csak Joe Rogan rádiós-influenszer mögött találjuk meg a listán. Kína első embere és az Európai Bizottság vezetője a Time szerkesztői szerint nem volt akkora hatással a világra 2021-ben, mint a ketrecharcos-szakkommentátorból lett podcast-műsorvezető.

A világ 10 legbefolyásosabb vezetője közé azért még idén is befért az Egyesült Államok elnöke, Joe Biden, a nyolcadik, valamint Vlagyimir Putyin a tizedik helyen; az orosz államfőről az ellenzéki Alexej Navalny írt ajánlást.  

 Tim Cook a lenagyobb titán

Az Apple vezérigazgatóját, Tim Cookot logikus választásnak tűnt a világ legbefolyásosabb titánjainak élére beválogatni, hiszen az általa már egy évtizede irányított vállalat a mai napig piacformáló erőként tud fellépni, ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy erre a listára miért nem fért fel a hasonlóan nagy befolyással bíró A Tesla-alapító helyett a legbefolyásosabb titánok listájára 2022-ben felkerült Oprah Winfrey, akiről Michelle Obama írt ajánlást a magazin számára, valamint Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke, Michelle Yeoh színésznő, illetve Cook mellett egy másik üzletember, az indiai milliárdos Gautam Adani, a nevét viselő óriásvállalat, az Adani Group alapítója.

Ők a legnagyobb ikonok és művészek

2022 legbefolyásosabb művésze a kanadai-kínai színész, Simu Liu lett, aki a Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája című filmmel lett nemzetközileg elismert sztár. Az év legbefolyásosabb ikonjának az idén 51 esztendős énekesnőt, Mary J. Blige-ot választotta a Time szerkesztősége.

 

A legbefolyásosabb művészek közé választották idén Andrew Garfield amerikai színészt, valamint három amerikai színésznőt, Zoe Kravitz-ot, Sarah Jessica Parkert és Amanda Seyfriedet is.