Több százmillió eurós extraprofitot zsebelhet be a Volkswagen (VW) 2020-ban felépített, hatalmas határidős földgázvételi pozíciója piacra dobásából – írja a Bloomberg.

Volkswagen
Fotó: Julian Stratenschulte / Picture alliance via Getty Images

A legnagyobb európai autógyártó a Bloomberg News birtokába jutott dokumentum szerint ugyanis már meg is adta a megbízást nagyjából 2,6 terawattórányi gázkontraktusa értékesítésére. Ez pedig egy olyan irgalmatlan mennyiség, 

amellyel körülbelül 200 ezer átlagos méretű, gázfűtéses háztartást lehetne egy éven keresztül kifűteni.

Mivel pedig a jelenlegi gázárak a példátlan európai miatt többszörösen meghaladják az akkoriakat, amikor a VW bevásárolt, a Bloomberg számításai szerint 

a wolfsburgi óriás mintegy 400 millió euró nyereségre tenne szert, ha sikerül a mostani áron értékesítenie készletét.

Veszélyben a VW németországi és közép-európai termelése

Tengerparti kikötők közelébe helyeznék át az autógyártást.

A vállalat eredetileg azt tervezte, hogy a beszerzett gázt jövőre két wolfsburgi erőművében használja fel, a szénről a környezetkímélőbb földgázra való átállás során. Az energiaár-robbanás, valamint az üzemanyag-takarékosságra irányuló gazdasági és politikai nyomás következtében azonban a VW vezetése mégis úgy döntött, hogy marad a szénnél, földgázpozícióját pedig eladja.

Az árfixáló előszerződéseket az áringadozások kivédése érdekében – a Wingas GmbH segítségével – a német Trading Hub Europe gázbörzén keresztül már 2020-ban megkötötték, 

amikor a megawattóránként még csupán 30 euró körül mozgott. 

Jelenleg a határidős földgázzal ugyanazon a platformon megawattóránként 200 euró közelében kereskednek. Az eladásból származó tényleges nyereség azért nagymértékben függ attól, hogy a hatalmas mennyiségű határidős pozíció fokozatos leépítése során hogyan változik a jegyzés.

Év elején a VW már egy másik ügylettel is nagyot kaszált az árutőzsdéken, az első negyedévi eredményéhez 3,5 milliárd euróval járult hozzá a nikkelre és más hasonló nyersanyagokra kiépített fedezeti pozíciókból származó nyeresége.

A földgázhoz visszakanyarodva, a német kormány különösen az energiaigényes iparágakat helyezte nyomás alá, hogy takarékoskodjanak a gázzal, mert szűkös az ország tárolási kapacitása. Eközben pedig a közművek is költséghatékonyabbnak találták a szénalapú energiatermelést.

A VW a gázeladásból származó extraprofitját a Bloomberg értesülése szerint a szén- és olajfelhasználással kapcsolatban felmerült költségekre, valamint gépek beszerzésére és átalakítására fogja fordítani.