Kedd reggel is kígyózó sorok a benzinkutaknál, sok helyen nincs üzemanyag, a közösségi médiát elárasztották a bejegyzések, ki a Molt hibáztatja, ki az ársapkát szüntetné meg – továbbra is kaotikusak a viszonyok a hazai töltőállomásokon. A közösségi médiában is gerjesztett pánikérzés olykor erősebb, mint a begördülő tartálykocsik megnyugtató látványa. A Világgazdaság olvasói szélsőséges tankolási tapasztalatokról számoltak be, és csak az hozhat megnyugvást, ha teljes gőzzel termel a százhalombattai finomító.

Fotó: Flajsz Péter / Komárom-Esztergom megyei 24 Óra

Ezzel kapcsolatban a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára, Grád Ottó próbált megnyugtatni mindenkit az RTL megkeresésére:

a műszaki hibát kijavították, a finomító kapacitása folyamatosan emelkedni fog, néhány napon belül visszaáll a 100 százalékos termelési kapacitásra. 

A Mol egyelőre nem erősítette meg a hírt.

A szakember hozzátette, ennek ellenére a problémák fennmaradnak, mert az ellátás másik fontos eleme, az továbbra is hiányzik. 

Jelenleg a kereslet jelentősen meghaladja a kínálatot, és ez mindaddig fennmarad, amíg a hatósági árszabályozás változatlanul érvényben lesz – ezt pedig az InfoRádiónak nyilatkozta Grád Ottó. Hozzátette, a finomító újraindulásával csak mérséklődni fog a nagy hiány, de megmaradnak a problémák, mert a finomító egyedül nem képes ellátni a piacot. Mint ismertette, a hatósági ár bevezetése előtt a hazai üzemanyag-ellátást 70 százalékban a hazai termelésből, 30 százalékban pedig importforrásból érkező üzemanyagok biztosították.

A Mol továbbra sem biztosít üzemanyagot a kis kutaknak

„Tájékoztatjuk, hogy az ország működése és energiabiztonsága érdekében optimalizálnunk kellett az ellátási stratégiánkat, és a december 5-én kezdődő, 49. héten nem tudunk dízelt és motorbenzint biztosítani Önöknek” – olvasható a Független Benzinkutak Szövetsége által megosztott levélben, amelyet Mol küldött szét a kisebb töltőállomásoknak.  

Bacsa György, a Mol Nyrt. ügyvezető igazgatója korábban azt nyilatkozta, hogy bár a Mol felelős vállalatként mindent megtesz az üzemanyag-ellátás érdekében, két dologra nem tud garanciát vállalni: a kiszámíthatatlan és a rajta kívül álló dolgokra. Az országos üzemanyaghiány okaként az igazgató a nagy keresletet jelölte meg:

míg a Mol kútjainál normál esetben átlagosan napi ötmillió literes a forgalom, kedden nyolcmillió liter volt.

A százhalombattai finomítót eredetileg pénteken nyitották volna meg, ám nyomáspróbát végeztek és eközben újabb csőrepedést tártak fel, így részleges, legfeljebb 50–55 százalékos kapacitással működött. A létesítményben lényegében a nyár közepe óta tovább nem halasztható karbantartás zajlik. Nem kis projektről van szó, a Mol történetének legkiterjedtebb nagyszervizét bonyolítja.

A Dunai Finomító 1965-től finomítja a kőolajat, 1200 főt foglalkoztat, a kapacitása napi 165 ezer hordó. Ez évente 8,1 millió tonna olaj feldolgozását jelenti, amivel a százhalombattai komplexum a közép- és kelet-európai régió egyik legnagyobb finomítója.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a legutóbbi kormányinfón emlékeztetett rá, hogy a kormány legutóbb december 31-ig hosszabbította meg az üzemanyagárstopot, ugyanakkor most valóban aggasztó hírek érkeznek az ellátást illetően.

A Molnak kell döntenie, hogy képes-e ellátni az országot a szükséges üzemanyaggal, vagy sem. A kérdés, hogy meddig tudjuk biztosítani az ország benzin- és dízelellátását. Ha nincs elegendő benzin és gázolaj, akkor kell lépni

– húzta alá.