A pénzügyi adatok alapján a csoport második helyéről kéne kijutnunk a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokságra a számunkra ma este kezdődő selejtezősorozatból – a szakmai közelmúlt szerint viszont lehetünk akár elsők is.

Budapest, 2023. március 23.Szoboszlai Dominik a Magyarország - Észtország felkészülési mérkőzés előtt a Puskás Arénában 2023. március 23-án.
Szoboszlai Dominik és Dibusz Dénes biztosan kezd ma este a telt házas Puskásban.
Fotó: Mónus Márton / MTI

Az olasz Marco Rossi szövetségi kapitány vezette csapatunk akkorát ment az utóbbi években, hogy a mostani Eb-selejtezősorozatra az első kalapból sorsolták ki, csakis a Nemzetek Ligája (NL) négyes döntőseit rangsorolták magasabbra – és közéjük is majdnem befértünk! 

Az NL-sorozatban ugyanis történelmi sikereket arattunk, nyertünk Németországban, Anglia ellen pedig oda-vissza. Csak az Eb-címvédő olaszokkal nem bírtunk, így helyettünk ők jutottak tovább a NL final fourjába, amelyet június közepén rendeznek.

Németország lesz a házigazda, Oroszország kizárva

Most azonban a téma nem a 2023-as Nemzetek Ligája, hanem a 2024-es Európa-bajnokság, amelyet Németországban rendeznek jövő június 14. és július 14. között. A házigazda automatikus részvevő, Oroszországot ellenben az Ukrajnában zajló háború miatt a selejtezőkből is kizárták, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) másik 53 tagországa ugyanakkor benevezett a selejtezőkre, amelyeknek egyszerű a formulája. Mind a tíz csoportból az első és a második helyezett jut ki az Eb-re, és a végén marad még három hely a következő Nemzetek Ligája-sorozatnak is, ám a papírforma alapján nekünk ezzel nem kellene foglalkoznunk: 

a statisztikai alapú jóslással foglalkozó Nielsen Gracenote 74 százalékra teszi a kijutási esélyünket, azaz elég valószínű.

A csapatunk ugyanis rendben van, még ha kicsit átalakulóban is. 

Mindenki kerüli a litván hideget

Az előző csapatkapitány, Szalai Ádám visszavonult a válogatottól, a kezdőkapusunk, Gulácsi Péter pedig keresztszalag-szakadás után gyógyulgat, amúgy a keret nagyjából azonos az említett eredményeket produkálóval.

 

Szalai Ádám csapatkapitányi karszalagját Szoboszlai Dominik kapta, aki a legértékesebb játékosunk 35 millió eurós (13,5 milliárd forintos) becsült értékével – és az egész csoportban is csak két játékost tartanak nála is többre: az egyaránt szerb Szergej Milinkovics-Szavics 60 (23,1 milliárd forintot), Dusan Vlahovics pedig 75 millió eurót (28,9 milliárd forintot) ér. 

Szerbia keretének összértéke is magasabb a miénknél, de csak az övék, amiből már kitalálható, hogy déli szomszédunk lehet a legnagyobb ellenfelünk. 

A csoportunk további három tagja Montenegró, Bulgária és Litvánia. Utóbbi „téli helyszínnek” számít, ami azt jelenti, hogy a selejtezősorozat mostani, márciusi kezdésekor, illetve novemberi zárásakor nem a hazai fagyban, hanem idegenben játszik – mi októberben utazunk majd Vilniusba.

A magyar válogatott programja
Március 27., 20.45: Bulgária (otthon)
Június 17., 18.00: Montenegró (idegenben)
Június 20., 20.45: Litvánia (otthon)
Szeptember 7., 20.45: Szerbia (idegenben)
Október 14., 20.45: Szerbia (otthon)
Október 17., 20.45: Litvánia (idegenben)
November 16., 20.45: Bulgária (idegenben)
November 19., 15.00: Montenegró (otthon)

Ma este Bulgáriával kezdünk, és ha valaki még a nagy Hriszto Sztoicskov-féle generációra emlékezve megijedne, ne tegye: ma a teljes keretük kevesebbet ér, mint Szoboszlai egymaga, a legértékesebb játékos 4 millió eurós (másfél milliárd forintos), ami nálunk a hetedik helyre lenne elég, ráadásul a bolgárok pénteken otthon ki is kaptak Montenegrótól.

Nem lesz több kő-papír-olló

Persze mi sem lehetünk büszkék az Észtország elleni edzőmeccs 1–0-s végeredményére meg a kő-papír-ollós tizenegyesre, de nem is az a lényeg, hanem hogy sorozatban harmadszor kijussunk az Eb-re. Ez gazdaságilag is megérné, mert akárcsak a FIFA, az UEFA is bőkezűen javadalmazza a szereplést. A 2024-es Európa-bajnokságon

  • 800 ezer dollárt ér egy csoportkörös döntetlen,
  • 1,6 millió dollárt egy csoportkörös győzelem,
  • 2,1 millió dollárt a csoportkörből továbbjutás,
  • 3,4 millió dollárt a negyeddöntőbe jutás,
  • 5,3 millió dollárt az elődöntőbe jutás,
  • 7,5 millió dollárt a döntőbe jutás,
  • 10,7 millió dollárt a végső győzelem.

A 2024–2028 közötti ciklusban az UEFA a HatTrick-programján keresztül 835 millió dollárt (299 milliárd forintot) oszt szét a tagországai között, tehát amúgy sem lehet ok a panaszra.