2024. 04. 17. Szerda Rudolf napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Hazahúzó 01:00

Kék hírek

13 éve eltűnt lány holttestét találhatták meg Diósjenőn

Tíz évvel ezelőtti ügy került újra terítékre, ami miatt pénteken nagy erőkkel vonultak ki a rendőrök Diósjenőre. Egy évtizede két fiatal lány tűnt el, akiket azóta sem találták meg, pénteken azonban rábukkanhattak az egyik holttestére - írja a nool.hu.

  • 13 éve eltűnt lány holttestét találhatták meg Diósjenőn

Glöckl Ferenc, a település alpolgármestere, arról számolt be közösségi oldalán szombat délelőtt, hogy ásni kezdtek az egyik helyi családi ház kertjében, amihez egy diósjenői vállalkozó munkagéppel nyújtott segítséget.

– Információim szerint az egyik lány holttestét megtalálták. Ez egészen döbbenetes és lehangoló, azóta is a hír hatása alatt vagyok. A hivatalos rendőrségi közleményig semmi biztosat nem tudok mondani, ugyanis a napokban folytatják a keresést. Ez további lezárásokkal jár majd a Börzsönyi úton – emelte ki az alpolgármester.

A hírportál megkeresésére a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság egy közleményt juttatott el hozzájuk, amiből kiderül, hogy egy korábban elrendelt büntetőeljárásban nyomoztak július 1-jén Diósjenőn.

A hatóság tagjai a rendelkezésre álló adatok alapján egy személyt őrizetbe vettek, akinek letartóztatása indítványozására tettek előterjesztést az ügyészségen. Az ügyben a nyomozás érdekeire való tekintettel bővebb tájékoztatás jelenleg nem adható.

Képünk illusztráció FOTÓ: CSUDAI SÁNDOR - ORIGO

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt folytat eljárást a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy nő ellen, aki a gyanú szerint bántalmazta csecsemőjét - közölte az MTI-vel kedden a főkapitányság sajtóreferense.
Szörnyű tragédia: orosz rulett lehetett egy nagyatádi fiú végzete

Szörnyű tragédia: orosz rulett lehetett egy nagyatádi fiú végzete

Egy barcsi szakközépiskola tanulója volt az a fiú, aki a közelmúltban vesztette életét. A sonline.hu beszámolója szerint a városban az a szóbeszéd és az internetes kommentek is arról szólnak, hogy a nagyatádi illetőségű tanuló orosz rulett közben, fejbe lőtte magát otthon.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!