2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Szijjártó Péter: ellentétes az európai érdekekkel a világ blokkosodása, ehelyett párbeszédre van szükség

Az ukrajnai háború egyik legfőbb negatív következménye, hogy a világ újra a blokkosodás útjára lépett, ami élesen ellentétes az európai és a magyar érdekekkel, ehelyett párbeszédre, konnektivitásra lenne szükség - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Genfben.

  • Szijjártó Péter: ellentétes az európai érdekekkel a világ blokkosodása, ehelyett párbeszédre van szükség

A tárcavezető az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának (UNECE) fenntartható fejlődéssel foglalkozó fórumán a háború egyik legfőbb negatív következményének nevezte, hogy a világ ismét a blokkosodás irányába indult el, ami élesen ellentétes az európai és a magyar érdekekkel.

Kiemelte, hogy a közép-európai államok mindig rajtavesztettek azon, ha konfliktus volt Kelet és Nyugat között. Blokkosodás helyett kölcsönös tiszteleten és előnyökön alapuló együttműködésre van szükség, ehhez pedig a párbeszéd fenntartására, anélkül a békének még a reménye is elpárolog - vélekedett.

Felszólalt a kelet-nyugati gazdasági kötelékek elvágására irányuló erőfeszítések ellen, és úgy fogalmazott, hogy Európa és Kína együttműködésének felszámolása "kiütné" a kontinens gazdaságát.

Ennek kapcsán külön kitért a világgazdaság legmeghatározóbb ágazatára, a forradalmi átalakuláson átmenő autóiparra, mondván, hogy az elektromobilitás terén a legnagyobb nyugati vállalatok erősen függenek a keleti partnerektől.

Szijjártó Péter felszólalásában ezután arról számolt be, hogy a kontinens a közelmúlt legsúlyosabb kihívásaival néz szembe mind a biztonság, mind a gazdaság terén.

Hangsúlyozta: mindenki fizeti az ukrajnai háború árát, egekbe szöktek az élelmiszer- és az energiaárak, csúcson van az infláció, és emiatt jelentősen gyengül az európai versenyképesség.

Ráadásul minden korábbinál magasabb az eszkaláció veszélye, részben a folyamatos fegyverszállítások és a nukleáris fenyegetések miatt - figyelmeztetett.

Majd rámutatott, hogy "ha eszkaláció lesz, az nem több ezer kilométerre vagy egy óceán másik oldalán lesz, hanem a közvetlen szomszédságban". Illetve aláhúzta, hogy a fegyveres konfliktusnak a kárpátaljai magyar közösségen belül már eddig is számos áldozata volt.

"Számunkra a legfontosabb ügy most az emberéletek megmentése, s arra a kérdésre, hogy ezt hogyan lehet megtenni, a válasz nyilvánvaló: békét kell teremteni. Az emberek életének megmentése békében lehetséges, ezért azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat sürgetünk" - mondta.

A miniszter kijelentette, hogy "Európa ma példa nélküli kihívásokkal néz szembe, a biztonságunk és a versenyképességünk forog kockán".

"Különösen nagy szükség van észszerűségre és józanságra az ideologikus, dogmatikus megközelítések helyett" - tette hozzá.

Végül érintette a fenntartható növekedés témáját is, amely szavai szerint csakis akkor biztosítható, ha a zöld célokat észszerűségi, nem pedig politikai vagy ideológiai alapon közelítik meg.

Leszögezte: ezek nem teljesíthetők nukleáris energia nélkül Európában, az atomenergiával szembeni mindenfajta hátrányos megkülönböztetés ellehetetleníti a zöld célokat.

BORÍTÓKÉP: Facebook

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!