idezojelek

Az a baj, ha tovább lőnek

Komoly lövöldözés tört ki a délvidéki Horgoson a települést megszállva tartó migránsok között.

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás
Cikk kép: undefined
Fotó: Szerb belügyminisztérium

Úgy tűnik, immár nemcsak keleti, hanem déli szomszédunknál is háború dúl. Csütörtök éjszakai hír: komoly lövöldözés tört ki a délvidéki (többségében magyarok lakta) Horgoson a települést megszállva tartó migránsok között. Egy húsz év körüli fiatalembert mellkasán két lőtt sebbel találtak meg, de a Bennfentes – meg nem erősített – értesülései szerint a harcoknak három halottjuk és számos sérültjük lehet. A kezdetben egymással háborúzó marokkói és pakisztáni hadfiak a kiérkező szerb speciális egységekre is tüzet nyitottak, majd bemenekültek egy közeli erdőbe. Végül megadták magukat. Összesen hatszáz migránskatonát vettek őrizetbe. Szabályos hadműveletet kellett indítani ellenük helikopterekkel, drónokkal. Nyilván ez is csak „álprobléma”…
Az első hadijelentések szerint a felek egyelőre „csak” gyalogsági erőkkel támadták egymást meg a rendőröket. Ám attól tartok, hamarosan tüzérséget, rakétákat, páncélosokat is hoznak magukkal, azokkal rendezik le vallási nézeteltéréseiket, területi vitáikat. Hiszen ők gyámolításra szoruló „menekültek”. 

Adjunk nekik kosztot, kvártélyt – persze előtte azért kérjük meg őket, hogy tegyék el a kezük ügyében lévő kalasnyikovokat, bújjanak ki robbanómellényeikből.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ízlelgessük csak: marokkóiak és pakisztániak gépfegyverekkel lövik egymást a magyar–szerb határon. Pár nappal ezelőtt egy migránsokkal teli teherautóból nyitott tüzet két iraki előember az őket igazoltatni próbáló magyar rendőrökre az M5-ösön. Autós üldözés kezdődött, majd Budapest határában a két fegyveres kipattant a kocsiból, bevetette magát a fák közé, és onnan lövöldözött tovább.
Mit is javasolt Gyuri bácsi kedvenc honi blogjának szerzője a kőszívű magyaroknak 2015-ben? Hogy fogadjuk a „menekülteket” tárt karokkal. „Azt szeretném, hogy Magyarországon ne csak átutazzon több százezer menekült, hanem itt is akarjanak maradni, és mi tárt karokkal fogadjuk őket. […] Az a baj, hogy továbbmennek” – panaszolta Bede Márton. Azóta eltelt hét év, és látjuk, mi történt ott, ahová továbbmentek. Elszabadult bűnözés, nők elleni tömeges erőszak, terrorcselekmények, no-go zónák, pusztulat. Persze, erre is mindig köpül magyarázatot az illetékes Soros-blog: nincs lényeges különbség az őslakosok meg a jövevények bűnözési mutatói között. Aha.

A migránsmilliók idecsődítésével Nyugat-Európa 2015-ben megásta a saját sírját, és azt követelte, mi is feküdjünk mellé. 

Zsaroltak, fenyegettek, eljárásokat indítottak, bezáratták a tranzitzónáinkat. Mi viszont mégis védjük Európát: dupla soros kerítést építettünk, határvadász-alakulatokat állítottunk föl, és például idén már 250 ezer hívatlan látogatót tartóztattunk föl. Orbán Viktor a minap abban állapodott meg a szerb elnökkel, hogy a jövőben a szerb–észak-macedón határon kell megállítani a beözönlő hadakat. Ebben a V4-ek és az osztrákok is segítenek majd Belgrádnak. Brüsszel viszont nyilván egy fityinget sem ad majd rá, ahogyan nekünk sem fizették ki a mai napig a kerítés meg a határvédelem sok tíz milliárdos költségét. Inkább minden egyes eurónkat Ukrajna lyukas zsákjába töltik, hogy minél tovább tartson a háború.

Hét éve már, hogy Soros György saját lapjában, a Project Syndicate-ben megírta: van egy „hat összetevőből álló átfogó terve”. „Az Európai Uniónak legalább évi egymillió menedékkérőt kell befogadnia […] Az EU minden menedékkérőt támogathatna 15 ezer euróval az első két évben. […] Az uniónak létre kell hoznia egy migránsügynökséget.” Satöbbi. Ez volt az a terv, amely egyesek szerint nem létezett. Ehhez képest Gyuri bácsi brüsszeli mamelukjai azóta betűről betűre megvalósítják. A háborús projekttel együtt végigviszik ezt is, ha beledöglünk is. Talán épp ez a cél.
Borítókép: A szerb belügyminisztérium által közreadott képen szerb rendőrök állnak őrizetbe vett illegális bevándorlók mellett a Magyarország és Szerbia közötti horgosi határátkelőhely közelében 2022. november 25-én. Előző este fegyveres leszámolás történt két migránscsoport között, egy 20 év körüli bevándorló férfit mellkasi lőtt sebekkel szállítottak kórházba. (Fotó: MTI/AP/Szerb belügyminisztérium)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Fogadj be, Európa? Köszi, mégse!

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Csanytelek az egész ország

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Nevelőedző

Fricz Tamás avatarja
Fricz Tamás

Nem állunk meg Schwechatnál

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.