Labdarúgás / Galériával

2022.06.28. 11:25

Megkezdte a felkészülést a rajtra a Tiszakécskei LC

Hétfőn délelőtt véget ért a nyári szabadság az NB II.-ben szereplő Tiszakécskei LC labdarúgói számára, akkor ugyanis a keret tagjai már az első közös edzésre jelentkeztek. A pályán megjelent játékosok között több új arcot is fel lehetett fedezni.

Szentirmay Tamás

A teljes keret megkezdte a munkát, érkezőkre ugyanakkor még lehet számítani. Fotó: Szentirmay Tamás

Bemutatkozással kezdődött az első közös edzés a Tiszakécskei LC NB II.-es gárdájánál, ugyanis több új játékost is igazolt már a klub azok helyett, akik távoztak az egyesülettől. Zamostnyi Balázs 30 éves csatár Nyíregyházáról tette át a székhelyét Tiszakécskére, tőle elsősorban gólokat várnak az egyesület vezetői és a szurkolók is. Korábban szerepelt már az Újpest és a Szombathelyi Haladás első osztályú csapatában is. A 29 éves Geiger Norbert az előző bajnokságban Pécsett játszott, akárcsak Zamostnyi, szintén támadó szerepkörben, ő több kedvező ajánlat közül választotta ki a tiszakécskeit. A húszéves Szekér Ádámnak Szombathely volt a korábbi klubja, ám Vas megyében lejárt a szerződése, és az ifjú játékos úgy érezte, hogy elérkezett az ideje annak, amikor egy klubváltás segíthetné a karrierjét. Vele a remények szerint a kécskei középpályás sor erősödhet. Winkler András még csak 21 éves, ő a Budaörs mezét cserélte fel a tiszakécskeire. Ő korosztályos utánpótlás-válogatottban is szerepelt, szélső támadóként számíthat rá a csapatjátékban Visinka Ede vezetőedző. 

Baráth Bence labdafogása továbbra is bombabiztos. Fotó: Szentirmay Tamás

Az előre megtervezett tíz óránál egy kicsivel később kezdődött a legelső edzés, Visinka Ede ugyanis először eligazítást tartott a játékosoknak. Az elkövetkezendő időszakban azonban – főként ezen a héten, a nagy hőségre való tekintettel – fél tízkor kezdik majd a délelőtti edzéseket. A keddi és a csütörtöki napokon kondicionáló edzés is szerepel a tervezett programban. Természetesen felmérést is végeznek majd a játékosok. Ma, a felkészülés második napján harmincméteres futáson kell részt venniük a keret tagjainak, szerdán pedig ezer métert fognak futni, természetesen időre. Az első edzőmérkőzést pedig a Kelen SC ellen játsszák majd hazai pályán, július 9-én, szombaton, délelőtt 11 órakor. 

Egymás közötti játék volt az edzés végén. Fotó: Szentirmay Tamás

A hétfői, legelső edzésen húsz mezőnyjátékos és három kapus vett részt. A korábban súlyosan sérült Zádori Krisztián is ott volt a társak között, de ő egyelőre még csak könnyített munkát végzett. Sajnálatos módon a bemelegítő futás után Kalmár Ferenc térde megsérült, így ő nem tudta folytatni a gyakorlást. Azt nem lehet még tudni, hogy ez mit jelent majd a csatár felkészülésében. A bemelegítés és a nyújtás után taktikai feladatokat gyakoroltak a játékosok, majd kétszer tizenöt perc egymás közötti játékkal folytatták az edzést. A nagy meleg miatt természetesen több alkalommal is ivószünetet rendelt el Visinka Ede. A vezetőedzőtől megtudtuk, hogy nem teljes még a keret, mert huszonnégy mezőnyjátékossal és három kapussal számolnak majd a bajnokságban. Több labdarúgóval is tárgyalásban állnak még annak érdekében, hogy teljes legyen a tervezett létszám. 

A csapatnál csak a két Lovas testvér – Lovas Andor és Lovas Zsombor – az, akik még nem érik el a húszéves kort, így rajtuk kívül még két fiatal játékos érkezhet majd az NB II.-es keretbe. 

Mivel Holczer Ádám kapus távozott a Tisza-parti kisvárosból, helyette szükséges még egy hálóőrt leigazolni. Úgy tűnik, hogy a klub megtalálta az alkalmas kapust, aki hamarosan már a Tiszakécskei LC játékosa lesz. Az egyesület szerette volna megtartani Kosznovszky Márkot és Máté Zsoltot, akik kölcsönben játszottak Tiszakécskén, de úgy tűnik, hogy ez nem fog sikerülni, mert az egyesületük visszavárja őket. 

Még egy személyi változás történt a felnőttkeret háza táján. Maczkó Gábor eddig egyedül látta el a masszőri teendőket, most azonban kapott egy társat, mégpedig Jelenfi Tamás személyében, aki korábban a megyei I. osztályú csapatnál látott el részben hasonló feladatot. Vele is megegyezett a klub. Amennyiben ideje engedi, akkor továbbra is segítséget nyújt majd a megyei I. osztályú csapatnak. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában