Galériával

2022.06.30. 18:02

A következő ötven évre koccintottak a kecskeméti nyomdászok

Négyes jubileumot ünnepelt csütörtökön az STI Petőfi Nyomda. A Kecskemét gazdasági életében is fontos szerepet betöltő vállalat e jeles évfordulókról nagyszabású rendezvény keretében emlékezett meg a Bajor Étteremben. Az ünnepségre meghívást kaptak azon egykori kollégák is, akik sokat tettek a nyomda sikertörténetéért.

Sebestyén Hajnalka

A képen balról: Fábián Endre ügyvezető igazgató és Gaál József Kecskemét alpolgármestere. Fotó: Bús Csaba

Fotó: Bús Csaba

A ma már 700 főnek munkát adó, mintegy 30 milliárd éves bevételt elkönyvelő nyomda története – mondhatnánk – 180 évre tekint vissza. 1842-ben alapította meg Szilády Károly az első nyomdát Kecskeméten, így a Petőfi Nyomda története egészen idáig eredeztethető vissza. 70 évvel ezelőtt, a kecskeméti, valamint a bajai, a kalocsai és a kiskunfélegyházi nyomdák összevonásával, 1952. március 27-én létrejött a Bács-Kiskun megyei Nyomdaipari Vállalat. 50 évvel ezelőtt, 1972. május 1-jén átadták a Petőfi nyomda jelenlegi üzemét és a Bács-Kiskun megyei Nyomdaipari Vállalat felvette a Petőfi Nyomda nevet. 15 évvel ezelőtt, 2007. július 1-jével lett az STI Group a Petőfi Nyomda új tulajdonosa.

A Bajor Étterem rendezvénytermében 350-en jöttek össze ünnepelni, nosztalgiázni. A nyomda vezetősége mellett meghívást kaptak mindazok az egykori nyugdíjas kollégák, illetve még aktív, de már nem a nyomdában dolgozó régi munkatársak és a jelenlegi dolgozók egy része, akik mind-mind sokat tettek a nyomda sikereiért.

A jubileumi rendezvényen elsőként Kolozsvári György értékesítési igazgató köszöntötte az ünneplőket. Röviden bemutatta a most elkészült, 50 év krónikája – A Petőfi Nyomda sikertörténete 1972-től jubileumi kiadványt. Ennek az első 30 évét Fábián Endre ügyvezető igazgató, az utolsó két évtizedet Kolozsvári György állította össze, régi és mai kollégák segítségével.

Kecskemét város nevében Gaál József alpolgármester, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke gratulált a nyomda vezetőségének. Kiemelte: Kecskemét az ország egyik legdinamikusabban fejlődő városa, mely a cégeknek is nagyban köszönhető. Köztük a Petőfi Nyomdának is, mely mindig is alappillére volt a város iparának, és látva a gazdasági mutatóikat, a jövőben is az lesz.

Gaál József beszéde végén méltatta Fábián Endre ügyvezető igazgató pályafutását, majd a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöki aranyérmét nyújtotta át számára munkássága elismeréseként.

Fábián Endre beszédében rögtön az elején hangsúlyozta, az érdem nemcsak az övé, hiszen egy csapatként dolgoznak, a siker, az elismerés közös. 

Ezt követően számára kedves pillanatokat elevenített fel az 50 évből. Szólt a Külső-Szegedi úti telephely építéséről, átadásáról, a román „kalandról”, azaz az ott megalapított, négy évet működő vállalatukról, a vidám KISZ klubdélutánokról. Külön megemlítette a sajtóklubot. Egykoron még a Petőfi Népét is a nyomdában nyomták, így lapzárta után az újságírókkal közösen szórakoztak, míg az újságot nyomta a nyomdagép. Hozzátette, a sikerek mellett voltak kudarcaik is, de mindenből tanultak, és tudták a megoldást. A fejlesztések kapcsán pedig hozzátette: a második 25 évben nem voltak elkényeztetve a fejlesztésekkel, keményen meg kellett dolgozniuk, hogy sikerüljenek a gépbeszerzések, de mindig a legjobbakat vásárolták meg. Így váltak a nemzetközi piacon is elismert kartondoboz- és címkegyártó nyomdává.

A köszöntőket pezsgős koccintás követte, ahol – Fábián Endre megjegyezte – nem az elmúlt 50 évre, hanem az elkövetkező 50 évre koccintanak.

Ezután jubileumi kvízjáték volt, nosztalgia kiállítás és kötetlen beszélgetések, melynek során az egykori és mai dolgozók együtt eleveníthették fel a legszebb pillanatait az elmúlt ötven évnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában