Lényeges az új varázsa

2022.06.28. 18:30

Greenplan Kazincbarcika Rally: Lesz néhány „csavar” is

A tavalyi programból sok minden megmaradt, de lesznek újítások is a Greenplan Kazincbarcika Rallyn.

Marosréti Ervin

Ismét szabad kezet kapott a gyorsasági szakaszok kijelölése kapcsán. Kovács „Pici” Krisztián élt is a lehetőséggel, a meglévő értékek mellett igyekezett némi újdonságot is belecsempészni a Greenplan Kazincbarcika Rally útvonallapjába. Rengeteget gondolkodott, sokat dolgozott vele, míg végül minden egyes mozaikdarab a helyére került. Úgy véli: a befektetett munka meghozza a gyümölcsét, vagyis július első napjaiban egy olyan versenyt sikerül tető alá hozni, amely sokáig emlékezetes marad.

Emlékezetből nem

- Élénkem emlékszem arra az időszakra, amikor gyerekként izgatottan vártam, hogy megjelenjen egy-egy futam versenykiírása. A korábbihoz képest állandóan az újdonságot, a változást kerestem benne. Volt időszak, amikor a magyar raliban nem ez volt a jellemző, de hiszem, hogy szükség van rá – fogalmazott Kovács „Pici” Krisztián. - A Greenplan Kazincbarcika Rallyval kapcsolatban sok mindent meghagytunk a tavalyi menetrendből, de újdonsággal is készülünk. A program tartalmazza az előző verseny nyomvonalát, ám mégis teljesen új lesz, tehát emlékezetből senki nem fog tudni végig menni rajta.

Kovács „Pici” Krisztián az elmúlt hónapokban gyűjtötte a tapasztalatokat, figyelte a résztvevők és a közönség visszajelzéseit. Kritikai észrevételekből keveset kapott, viszont sokan dicsérték az előző futamot. Ebből az értékeket meghagyta, ehhez pedig néhány „csavar” is született.

A cím kötelez

- Tavaly az év versenyének választották a Greenplan Kazincbarcika Rallyt, éppen ezért nem szeretném, ha ezt a díjat idén kivennénk a kezünkből – folytatta Kovács „Pici” Krisztián. -  Ősszel leraktuk az alapokat, minden várakozást felülmúlt a verseny, de mindannyian tudjuk, hogy folyamatosan fejlődni kell. Az elismerés kötelezettséggel is jár, újra – és újra bizonyítani kell, hogy méltóak vagyunk a rendezésre. Éppen ezért én is nagyon komolyan vettem ezt a feladatot, és bízom benne, hogy a program mindenkinek elnyerni majd a tetszését.

A Greenplan Kazincbarcika Rally szervezőbizottságának tagja bízik benne, hogy mindennel együtt legalább 150 páros összegyűlik majd a nyári futamra. Sokak számára csábító lehet az AllStar kategória, ahol olyan versenyzőket láthatnak, akik már régen ültek autóban, vagy éppen a technikájuk számít kuriózumnak. Kovács „Pici” Krisztián is ott lesz a mezőnyben, némi előnnyel, hiszen a pályákat az elsőtől az utolsóig kívülről fújja. Ettől azonban még végig kell érjen a gyorsasági szakaszokon.

- Tavaly az egyik ötletgazdája voltam az J4F kategóriának, ezért természetesen a pálházai debütáláson is részt vettem – utalt vissza a mögöttünk hagyott hónapokra Kovács „Pici” Krisztián. – A kisfiam megszületése óta azonban igyekeztem a lehető legtöbb időt a családdal tölteni. Emellett próbáltuk az autót felújítani, kihozni belőle a lehető legtöbbet. Hosszú hónapok teltek el versenyzés nélkül, éppen ezért már nagyon várom a barcikai hétvégét. Állandó navigátorommal, Sáfrány Lászlóval vágunk neki a viadalnak, örülök, hogy a régi páros ismét összeáll.

A Greenplan Kazincbarcika Rally programja

Július 1. péntek
16.30 – 19.00 - Itiner és adminisztratív átvétel, versenyiroda

Rally2
Július 2., szombat
07.30 – 12.00 – Itiner és adminisztratív átvétel, versenyiroda
08.00 – 16.00 – Technikai átvétel, Szabó Suzuki
17.55 – Prológ - Miskolc, Népkert, Salak pálya
Július 3., vasárnap
Gyorsasági szakaszok
GY1, 8.43 – Sajókaza – Felsnyárád/1
GY2, 9.01 – Felsőkelecsény – Szuhogy/1
GY3, 9:44 – Teresztenyei elágazás – Imola/1
GY4, 12.02 – Sajókaza – Felsőnyárád/2
GY5, 12.20 – Felsőkelecsény – Szuhogy/2
GY6, 13.03 – Teresztenyei elágazás – Imola/2
GY7, 15.21 – Sajókaza – Felsőnyárád/3
GY8,  15.39 – Felsőkelecsény – Szuhogy/3
GY9,  16.22 – Teresztenyei elágazás – Imola/3
Céldobogó, 17.32 – Kazincbarcika Fő tér

Rally3
Július 2., szombat
16.55, Prológ – Miskolc, Népkert, Salak pálya
Július 3., vasárnap
Gyorsasági szakaszok
GY1, 10.03 – Sajókaza – Felsőnyárád/1
GY2, 10.21 – Felsőkelecsény – Szuhogy/1
GY3, 11.04 – Teresztenyei elágazás – Imola/1
GY4, 13.22 – Sajókaza – Felsőnyárád/2
GY5, 13.40 – Felsőkelecsény – Szuhogy/2
GY6, 14.23 – Teresztenyei elágazás – Imola/2
Céldobogó, 15.33 – Kazincbarcika belváros


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában