Grund Sportnap a JUVE szervezésében

2023.06.10. 20:03

Nyuszimotoros pilóták, amazonok és steelball - videóval és galériákkal

Előre is elnézést kérek a szervezőktől, de most rendhagyó módon kell kezdenem a tudósítást a szombati Grund Sportnapról, muszáj megosztanom egy személyes élményt. Ahogy azt a rendezvény előzetesében is megírtuk, 10 órára hirdették meg az úgynevezett nyuszimotor versenyt, amikor is óvodás korú gyermekek kétkerekű járgányaikkal ügyeskednek a kijelölt pályán, a rajthoz pedig Vérlovag vezeti fel őket. Egyszerűen látnom kellett ezt az őrjítően cukinak ígérkező akciót, így siettem is a kezdésre a Dunaújvárosi Egyetem főépülete mögött lévő nagy udvarra.

Molnár Emese

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Gondoltam, hogy nagy lesz a forgalom a piacnál, de azt azért nem, hogy a Szórád Márton útról bekanyarodva totális anarchiába csöppenek. Az autós sorstársak bizonyára tudják mire gondolok: amikor egyesben araszolva pásztázik minden irányba a tekintetünk, mert bárhonnan kiléphetnek-átmehetnek előttünk a gyalogosok az úttesten; mert úgy vág ki elénk egy figyelmetlen sofőr, hogy satufékezésre kényszerít minket, ráadásul felénk sem fordítja a fejét; mert a kétsávos úttest egysávosra alakul a szélen (olykor össze-vissza) leparkolt autóktól, teremtve ezzel egy olyan szűk folyosót, amely szemmel láthatóan is komoly megpróbáltatás elé állítja a bizonytalan sofőröket. Az idő sürgetett, a feszültség nőtt, parkoló sehol, de a tapasztaltak után igazából már nem is akartam a "harcmezőn" hagyni a kocsit. Tettem azért még egy próbát, és ezúttal szerencsém volt az egyetemi udvar bejáratánál állomásozó Tolna-Őr Kft. munkatárainak köszönhetően, akik segítségemre voltak, mutattak egy tuti parkolóhelyet. 

Szaporán elindultam a Grund Sportnap helyszínére, ahol elsőként Pribil Sándor jött velem szembe - akkor már tudtam, hogy lekéstem a nyuszimotorosok bevonulását. Ő ugyanis a sürgősségi vérszállítást önként magára vállaló civil szervezet, a Vérlovagok alapítója, a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány elnöke. Amíg elkísért az apróságokhoz, mesélte is, hogy mennyire aranyosak voltak a gyerekek, ahogy felsorakoztak a kismotorokkal, a rollerekkel, majd szirénás felvezetővel a versenypályához gurultak együtt. Teljesen azért nem maradtam le róla, ugyanis Bükki Miklós, a rendezvényt szervező JUVE elnöke megmutatta a bevonulást megörökítő videót. Íme a Fejér Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ Facebook-oldalán is látható felvétel:

Mint azt Bükki Miklós elmondta, egy komáromi rendezvényen láttak korábban hasonló ovis-futamokat, innen jött az ötlet és a szándék, hogy városunkban is megvalósítanak ilyet. A Grund Sportnap egyik programeleme volt ez, amelyre felhívást intéztek előzetesen a Dunaújvárosi Óvoda tagintézményein keresztül, de többen voltak olyan családok, akik a helyszínen nevezték be ifjú pilótáikat. Körülbelül ötven ovis gyűlt össze, és csapatokra osztva bizonyíthatták gyorsaságukat, ügyességük a járműveiken. Igazán odatette magát minden apróság, így attól függetlenül, hogy verseny volt, természetesen mindenki ajándékban részesült.

A nyuszimotor pályával szemben egy népes amazon-sereget láthattunk, amint pörgős zenére, egyszerre, határozott és kemény mozdulatokkal tréningezett, az edző gyakorlatait követve. A sportnap részeként meghirdettek egy programot kifejezetten a hölgyek számára („Nők együtt mozognak” címmel), amelynek során nyolc edző mutatott be különféle mozgásformákat. A 20-20 perces gyakorlatsorozatokat pedig számos sportos hölgy csinálta végig a szakemberekkel együttesen.

A Grund Sportnap alapeleme az utcai kosárlabda verseny volt, amellyel az egykoron igen népszerű Steelball rendezvényt szerették volna újra életre kelteni. Sikerült is, hiszen közel negyven csapat nevezett erre a viadalra. Fiatalabb és idősebb játékosokból álló csapatokat egyaránt láthattunk, amely jelképes is volt abból a szempontból, hogy együtt léptek pályára azok, akik részesei voltak a huszonkilenc évvel ezelőtt megálmodott Steelballnak, és azok, akikkel újraindulhat a hagyomány. Ez a gondolat azért kapott némi érzelmi nyomatékot, amikor megláttuk a pálya körül szervezkedő-intézkedő Szemenyei Istvánt, a Rudas iskola igazgatóját, aki annak idején az ötletgazdája is volt a Steelballnak.

A JUVE hagyományteremtő szándékkal szervezi meg a mozgást és egészséges életmódot népszerűsítő programjait a Sportolj Dunaújváros elnevezésű sorozat keretében. Látva a mostani esemény népszerűségét, a sok résztevevőt, a Grund Sportnap minden bizonnyal a sorozat egyik kiemelkedő programjának fog számítani a jövőben. Dr. Mészáros Lajos, térségünk országgyűlési képviselője is jelen volt a sportnapon. Mint azt hangsúlyozta, képviselőként és orvosként is nagyon örül annak, hogy ilyen sok városlakót megmozgatott ez a rendezvény.

Fontos kiemelni, hogy ez a siker közös munka eredménye, ugyanis a JUVE sok támogatóban talált partnerre: mindenki hozzáadta azt, amit tudott: valaki a szervezésben, valaki a műsorelemekben, valaki felajánlással járult hozzá a megvalósításhoz, vagy éppen a szakmai tudásával, tapasztalatával segítette a lebonyolítást, így például a Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület és a Villámok kosárlabdacsapat is.

A Steelball felnőtt kategória győztese a Flashy Nets lett 

A csapat tagjai, akik egyébként korábban a DUE DSE Villámok kosárlabda csapatában játszottak, ma már mindegyikük máshol tanul, de ez a torna újra összehozta őket annyira, hogy veretlenül nyerték meg kategóriájukat, gyakorlatilag az abszolút kategóriát. A győztes csapat kapitánya Für Alex nyilatkozott lapunknak. Korrekt módon csapattársait felsorolva kezdte mondandóját, akik Kalmár Zalán, a rettegett center, a két örökmozgó játékos, Szloboda Martin és Pölöskei Henry voltak. A 4x3-as csoportokba sorolt csapatok közül az első kettő jutott tovább, akik aztán kieséses rendszerben jutottak el a fináléig, ahol a Dunaújvárosi Sárkányokból verbuválódott csapatot kényszerítették térdre. A győztes csapat kapitánya szerint a legnehezebb meccs a döntő volt, de ahhoz, hogy idáig eljussanak nyerő szériában kellett lenniük. Abban is voltak, hiszen a parázs hangulatú döntőt végül a hosszabbításban, un. aranyponttal nyerték meg. Alex azért elárulta, hogy mára ugyan már felhagyott a versenyszerű kosárlabdával, de folyamatosan figyelemmel kíséri a magyar és az amerikai bajnokságot is. Idehaza az Alba Fehérvár, míg külföldön az amerikai Golden State Warriors  a kedvenc csapata. Természetesen, ha jövőre lesz újra Steelbal, újra jönnek, hiszen - Alex úgy fogalmazott - címvédőként ez számukra becsületbeli ügy lesz. 

Várkonyi Zsolt 

 

A győztes steelball csapat tagjai: Szloboda Martin, Pölöskei Henry, Kalmár Zalán és Für Alex

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában