Intő példa a főtéren

2022.09.27. 18:24

Emberkereskedelem és prostitúció: ezért bukkant fel a fekete lakóautó Debrecenben

A holland rendőrség akciója országszerte igyekszik edukálni az embereket.

Forrás: Kiss Annamarie

A holland rendőrség a Pécsi Tudományegyetem társszervezésével az emberkereskedelem áldozataira szeretné felhívni a figyelmet az Escapevan című áldozatvédelmi programmal. Lesötétített, fekete lakóautójukkal járják az országot, és szabadulószobaként mutatják be, mi történhet azokkal, akik a könnyű pénz reményében idegenek ajánlatait fogadják el mindenféle elővigyázatosság nélkül. Kedden Debrecen főterén jártak.

Hollandiába rengeteg Kelet-Európából származó fiatal kerül ki, szervezetlen vagy galád, előre megtervezett módon, köszönhetően az emberkereskedelmi hálózatoknak. Álommunkára jelentkeznek – videók és fényképek alapján –, naivitásukból fakadóan vagy pusztán a gyors meggazdagodás reményében elhiszik, hogy velük is csoda történhet. Ám ehelyett sokan egy életre a prostitúció, az emberkereskedelem áldozataivá válnak. És bár az elmúlt három évből összesen 108 regisztrált, magyarokat érintő esetről számoltak be, a valós adatokat szinte lehetetlen megtippelni – tudtuk meg az esemény kapcsán.

Forrás: Kiss Annamarie

A résztvevők a Debrecen főterén felállított lakókocsi által megismerhették egy lány történetét, akit először Magyarországon, majd Hollandiában kényszerítettek prostitúcióra, végül azonban a hatóságok munkájának köszönhetően megmenekült. A szabadulószobából különböző feladatok útján lehetett kijutni, melyek egységes célja az volt, hogy „láthatóvá” tegyék az áldozatot, Nórát.

Óvatosan, megfontoltan

A holland rendőrség képviselője, Van Wanrooij-Sallai Anna a Haon érdeklődésére elmondta: azt veszik észre, hogy hazánkból is gyakran választják a „könnyebb utat.” – A megerősített esetek száma csak a jéghegy csúcsa. Sokan nem is úgy fogják fel, hogy áldozatok, saját magukat okolják, vagy egyszerűen nem tudnak hozzánk eljutni – mondta. A szabadulószobaként szolgáló lakóautóval próbálják felhívni a figyelmet – nem csak a fiatal lányok, de fiúk esetében is – arra, hogy nem minden fenékig tejfel, ha könnyű pénzt ajánlanak, és megkeresik őket az interneten modellmunkát ajánlva, az többnyire nem valós.

Mint kiemelte, a holland rendőrség aktívan tesz a megelőzésért. – Vannak olyan weboldalak, ahol a hirdetésekben lányokat keresnek, és bizonyos programokkal analizálni tudjuk a szöveget, így kiszűrhetjük a gyanús alakokat. Illetve, ha ezen hirdetésekben szerepelnek telefonszámok is, a köztük lévő hasonlóságok szintén feltűnők lehetnek számunkra – hangsúlyozta.

Mint rámutatott, sajnos akadnak olyan profilok a videómegosztókon, ahol a köteg pénz, a szép autó, a fényűző hotelszoba virít egyedül, és nyilván csak ennyit lát az ártatlan fél, aki el akarja hinni a szépet. Ez viszont egy hamis kép, így jobb elővigyázatosnak lenni.

– Mindenképpen meg kell bizonyosodni arról, hogy akivel beszélgetünk az interneten, valóban az a személy, akinek mondja magát, és nem egy úgynevezett „catfish” (kamu felhasználó). Személyes adatokat ne adjunk meg idegeneknek, továbbá mindig informáljuk a családunkat, ha utazni készülünk külföldön vagy külföldre! Jó, ha tudják otthon, hogy éppen merre járunk és milyen ügyben. Ha bármi történik, és eltűnne valaki, vagy nem reagálna napokig, így hamarabb tűnne fel a rokonoknak, barátoknak. Soha, senkinek ne adjuk oda az útlevelünket, személyi igazolványunkat! Ilyen esetekben ugyanis nagyon nehéz hazajutni, sőt, még a hatóságokkal való kommunikációt is nehezítheti.

Azt tanácsolja, hogyha egy jól hangzó ajánlat esetében valaki úgy érzi, hogy valami nem „frankó”, akkor be kell vonni a rendőrséget, le kell fotózni a beszélgetéseket, ha van, a másik fél bankszámla- vagy telefonszámát, és rögzíteni a telefonbeszélgetéseket. Amennyiben akad fotó róla, kiindulópontnak akkor is jó lehet, ha nem a valós személy van rajta.

Forrás: Kiss Annamarie

Elhinni, megbánni

Jan-Willem de Vries az Emmeni Rendőrség tagja. Bár ő nem ezen a szakterületen dolgozik, részt vesz a projektben. Mint megerősítette, sajnos a dark number (láthatatlan áldozatok száma) hatalmas, így megbecsülni sem lehet, mennyien kerülnek hasonlóan nehéz helyzetbe éves szinten.

– Mivel nem ezzel foglalkozom eredendően, nem tudok saját tapasztalatokról beszélni, vagy hivatalosan megerősíteni bizonyos információkat. Azt azonban magam is hallottam, hogy Kelet-Európából sokan a könnyű pénz reményében – például egy hamis modellkarrier-megállapodás részeként – kerülnek Hollandiába. Emiatt is fontos, hogy itt legyünk, felhívjuk az emberek figyelmét az ilyen esetekre. Mint rendőr azt tanácsolom, hogyha kapsz egy olyan mesés ajánlatot, amely szinte hihetetlennek tűnik, akkor sajnos sok esetben az is, emiatt pedig ne fogadd el! – szögezte le.

Úgy véli, jó, ha mindig nyitott szemmel járunk, hallgatunk a megérzéseinkre, és ha megtalálnak minket egy hasonló ajánlattal, akkor nem árt egyeztetni a környezetünkkel, az ugyanis segíthet eloszlatni a „ködöt”.

Forrás: Kiss Annamarie

A beszélgetés végén egészen meghökkentő esetről számolt be a holland rendőr. Mint mondta, a program egyik magyar állomáshelyén fiatal lányok szólították meg. Nem a lakókocsi, valamint az általa oktatott elővigyázatosság érdekelte őket, sokkal inkább a kocsit húzó szolgálati BMW-re voltak kíváncsiak, azzal akartak fotózkodni.

– Arról beszéltek, hogy ők is ilyen menő autót szeretnének szerezni maguknak. Elképesztő, hogy ez járt csak az eszükben. Ha valaki a rossz oldalról ilyenkor a közelben járt volna, és ajánlatot tesz nekik – könnyű pénzt, külföldi karriert ígérve – , ki tudja, mit válaszolnak? Épp ettől akarnánk az embereket eltántorítani! – emelte ki.

PSZ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában