Létrehozva: 2023.01.29.

Fehér lovon érkezett az örök szerelem Agárdi Szilvihez

Egy ország drukkolt Szilvinek és az ő Gergőkéjének, hogy románcuk örökké tartson. Most a szerelmesek elköteleződtek egymás mellett.

Nem is lehetne szebb évfordulós meglepetés, mint egy sorsot megpecsételő gyűrű az ember kedvesének - gondolhatta Czerődi Gergő is, amikor elképzelte, mit is ajándékozhatna párjának, Agárdi Szilvinek. 

Talán éppen ugyanezen a mezőn történt a lánykérés is Fotó: Agárdi Szilvia 

A hétvégén, szombaton délután robbant a hír: megkérték az énekesnő kezét. Gergő valószínűleg éppen megismerkedésük évfordulójára, s egy mezőre álmodta meg a nagy eseményt, ahol a szerelmével együtt szoktak lovagolni. Térdre ereszkedett, és a többit már inkább Szilvi meghatódott szavaival tolmácsolnánk:

Az én drága Gergőkém megkérdezte, hogy vele élnék-e egy örök életen át. 

- írta szűkszavúan az eseményt ábrázoló képe alá a gyönyörű esélyegyenlőségi aktivista lány, aki lapunknak már elmesélte, mekkora szerelemben vannak ők ketten. 

Nem akarták elsietni

Nagyon szeretjük egymást, ezt nem is tudnánk letagadni! De nem siettetjük a dolgokat. Mindenben szeretnék biztosra menni ez alkalommal

 – kezdte korábbi nyilatkozatban sejtelmesen Szilvi, aki többször megégette már magát a szerelemben, így ezúttal nem sürgette a dolgokat. Most pedig Szilvi büszkén mutatta meg, hogy Gergő még a gyönyörű gyűrű méretét is tökéletesen eltalálta, hiszen jól illeszkedik az újdonsült menyasszony ujjára.

Gergő a méretet is eltalálta, a gyűrű gyönyörűen illeszkedik a menyasszony ujjára Fotó: Agárdi Szilvi Facebook

Fehér lovon érkezett a herceg

Korábban is elhangzott már, hogy kapcsolatuk mesébe illő, és Gergővel mindent együtt csinálnak.

Mindent együtt csinálunk, legyen az a főzés, zenehallgatás, kirándulás, és bizony, lovagolni is együtt járunk!

 – tette hozzá a csinos énekesnő korábban, így már akkor is lehetett látni: a paripa biztosan megvan a mesés „herceges” jelenethez. A modell a közösségi oldalán jelentette a nagy eseményt, alig várta, hogy szétkürtölhesse nagy boldogságát. Záporoznak is a gratulációk, rengetegen kívánnak az ifjú jegyeseknek hosszú, boldog közös életet.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

mandiner.hu

Pankotai Lili: „V. Judit egyetlen szava sem bizonyítható, hiszen nem voltunk ott a Magyar-családnál”

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Vicces locsolóversek, mert húsvétkor is kell a poén

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól

LOVE

„Összecsókolhatom a talpát” – Ilyen cukin mosogat Szinetár Dóra kisfia

LOVE

A műsornak köszönhetik szerelmüket: elárulta a TV2 sztárpárja, mikor szerettek egymásba valójában