Krimi

2023.06.09. 08:38

Kiderült, hogyan történt a kettős tragédia Gyöngyöstarjánban

Búvárok és hőkamera segített megtalálni a holttesteket.

Két emberen már nem tudtak segíteni, hiába találták meg őket

Fotó: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

Két halálos áldozatot követelt a településen átvonuló villámárvíz. A kutatás részleteiről Nagy Csaba tűzoltó főhadnagy, vármegyei katasztrófavédelmi szóvivő számolt be a heol.hu-nak.

A csütörtök kora délutáni heves esőzések következtében kialakult villámárvíz Gyöngyöstarján településen két embert magával ragadott. Egyiküket a patakmederből kilépő víz vitte magával, másikukat pedig egy szerteágazó pincerendszerbe sodorta be a hirtelen lezúduló esővíz. Az eltűnt emberek felkutatását nagy erőkkel kezdték meg a katasztrófavédelem és a rendőrség helyszínen lévő egységei. 

A pincében rekedt személyt a katasztrófavédelem fővárosi búvárszolgálatának segítségével, a másik eltűntet a rendőrség hőkamerával felszerelt speciális kereső drónjával sikerült felkutatni. Az egységek mindkét embert átadták a mentőknek, újraélesztésük sikertelen volt, az életüket már nem lehetett megmenteni. 

A rendőrség közigazgatási eljárás keretén belül vizsgálja a történteket – közölte a szóvivő.

A haláleseteket az Országos Mentőszolgálat is megerősítette még csütörtökön a késő esti órákban.

A mentők egy középkorú férfi és egy középkorú nő halálának beálltát állapították meg. Az áradás következtében kórházba szállítani senkit nem kellett.

Gyöngyöstarján önkormányzata június 7-i Facebook-posztjában őszinte részvétét fejezte ki az elhunytak családjának, és felajánlott mindennemű segítségét ebben a tragikus helyzetben.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!