Érezhetően módosult a vállalati hitelállomány ágazatok szerinti összetétele a márciusig számított egy év alatt – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból. A legfontosabb változás, hogy a portfólió mérete alapján a három legnagyobb ágazat – feldolgozóipar, ingatlanügyek, – részesedése jelentősen csökkent éves összevetésben: a 2021. márciusi 63,1-del szemben az idei harmadik hónapban már csak 60,8 százalékot ért el.

Az MNB adatai szerint a feldolgozóipar stabilan tartja vezető helyét az egyes ágazatok között, hiszen a március végi 2412,4 milliárd forintos hitelállomány alapján 23,3 százalékos a súlya a teljes portfólión belül. Ez a részesedés ugyanakkor már jelentősen elmaradt a tavaly márciusban mért 25 százaléktól, miután az ágazat hiteleinek állománya mindössze 1,4 százalékkal gyarapodott éves összevetésben. 

 

Az ingatlanügyekben érdekelt cégek hiteleinek állományánál gyakorlatilag csak stagnálásra futotta: a portfólió mérete 2034,5 milliárdról 2048,9 milliárd forintra változott a márciusig számolt egy év alatt, így a szektor részesedése 21,4-ről 19,8 százalékra olvadt. A három legnagyobb ágazatból így csak a járműjavítással együtt kezelt kiskereskedelem szempontjából alakult jól a márciusig tartó egy év – legalábbis ami a finanszírozást illeti –, amikor a hitelek állománya csaknem 15 százalékkal, 1830 milliárd forint közelébe emelkedett. Ezzel az ágazat részesedése kereken 1 százalékponttal, 17,7 százalékra nőtt egy év alatt.

Ami az egyéb területeket illeti, az MNB adatai szerint a mezőgazdaságban érdekelt vállalkozások hiteleinek állománya szintén jóval gyorsabban nőtt az átlagnál, és március végére meghaladta az 525 milliárd forintot. Ezzel az ágazat (amelybe ebben a statisztikában az élelmiszeripar nem számít bele) teljes állományon belüli súlya tizenkét hónap leforgása alatt 4,9-ről 5,1 százalékra emelkedett. Figyelemre méltó emellett, hogy a pénzügyi, biztosítási területen aktív cégek hiteleinek állománya ugrásszerűen, 55,6 százalékkal nőtt, ezzel a részesedésük 4 százalékról egy csapásra 5,7-re emelkedett.

Az építőiparnál viszont csak nem egészen 5 százalékos éves növekedést mutatott ki a hitelállományban a jegybanki statisztika, így az ágazat teljes portfólión belüli súlya 6,2-ről 6 százalékra olvadt.

Kisebb mértékben ugyan, de csökkent a szálláshely-szolgáltatási, vendéglátási, illetve a szállítási, raktározási ágazat részesedése is: az előbbi 3,1, az utóbbi 4,4 százalékot tett ki március végén.

A vállalati hitelek állománya március végén 10 347,4 milliárd forintot ért el Magyarországon, 8,6 százalékkal meghaladva az egy évvel korábbit. Az állományon belül pedig – ahogy erről korábban a VG is beszámolt – folyamatosan növekszik a hosszú (éven túli) lejáratú kölcsönök súlya: a harmadik hónap végén már 78,6 százalékot ért el, szemben az egy évvel korábbi 77,1-del.

Rekordmennyiségű pénzen ültek a magyar családok, de már elkezdték forgatni

Rekordmennyiségű, csaknem 77 545 milliárd forintnyi pénzügyi eszköz felett rendelkeztek az első negyedév végén a hazai háztartások, ez több mint 1000 milliárdos – 1,4 százalékos – emelkedés 2021 decemberéhez képest – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) előzetes adataiból.