A duplázás küszöbén

2022.05.19. 20:00

A hangulatot dicsérik a Zala Megyei Kupa fináléjának főszereplői

A hangulatot dicsérte mindkét fél, és valóban: igazi kupahangulat uralkodott szerda este a ZTE Arénában, ahol a Zala Megyei Kupa fináléját rendezték meg. A győztes Technoroll Teskánd a duplázás közelébe került, hiszen a bajnoki cím várományosa, de a Zalaszentgrót előtt is le a kalappal. A grótiak még akkor is mentek előre, amikor az ellenfél már 4-1-re vezetett.

Kerkai Attila

Kemény csatában dőlt el az elsőség, és mint a fotónk is mutatja, a kék mezes Teskánd és a sárgában játszó Zalaszentgrót futballistái is odatették magukat

Forrás: Katona Tibor / Zalai Hírlap

Maradva az eredménynél, valóban, a kupagyőztes Teskánd eredményesebb volt, de a játék képe alapján nem volt ekkora különbség a két csapat között. Az biztos, hogy a Teskánd jobban használta ki a lehetőségeit, melyekből a Zalaszentgrótnak is volt bőven. A találkozó után a győztes csapat edzője, Pergel Attila kitért a körülményekre, hiszen 1350 néző megyei szinten igenis tekintélyes nézőszám. 

– Örülök, hogy ilyen futballünnepnek voltunk a részesei, ráadásul ennyi nézővel – kezdte Pergel Attila. – Gratulálok mindkét csapatnak, hiszen közönségszórakoztató mérkőzést játszottunk egymással. Köszönet jár a megyei igazgatóságnak, hogy ilyen körülmények között rendezte meg a döntőt, és köszönöm klubunk vezetésének is azt a munkát és segítséget, amit megad a csapatnak. Ami a találkozót illeti, kicsit másként játszottunk, mint szoktunk, nem nyíltunk ki, amivel lehet, az ellenfelet is megleptük. Hozzáteszem, a Zalaszentgrótnak is megvoltak a helyzetei, s amikor szépítettek, és emberhátrányba kerültünk, gyorsan jött a harmadik gólunk, ami fontos volt. Talán most szerencsésebbek is voltunk, hiszen ami nekünk befelé pattant, az most a grótiaknak kifelé. Amit sajnálok, hogy Bolla László bokaszalag-szakadást szenvedett, rá most hat hét pihenő vár. A csapat nevében is jobbulást kívánok neki. 

A találkozó hőse lett Bontó Marcell, hiszen a teskándiak játékosa szépen keretbe foglalta a találkozót a duplájával: az első és a negyedik góljuk is az ő nevéhez fűződik. 

Kicsit mindenki úgy érezte, hogy nyert a labdarúgó Zala Megyei Kupa döntője után, de a trófea persze a Technoroll Teskánd csapatáé lett, mely a szerdai döntőben 4-1-re verte a Zalaszentgrótot. De tény: a vesztes fél is nagy élménnyel lett gazdagabb. A kép közepén kékben a meccs hőse, a duplázó Bontó Marcell.
Forrás: Katona Tibor / Zalai Hírlap

– Nagyon jó volt ennyi néző előtt játszani, sokunknak még nem adatott meg, hogy ennyi ember előtt futballozzon – jegyezte meg az ünneplés közepette Bontó Marcell. – Az első gólom kicsit szerencsésnek mondható, hiszen talán Pergel Bence labdája is bement volna, de úgy éreztem, hogy beljebb kell segíteni, hiszen egy védő is érkezett. A második már egy szép kilépés után sikerült, és szerencsére kilőttem a hosszú sarkot. Remélem, hogy szombaton a bajnoki címet is behúzzuk, és akkor idén duplázunk. A fő cél pedig az, hogy sikerüljön az NB III.-ba kerülni. Úgyhogy feladat még van bőven ebben a szezonban… 

– A gólokat nem mi lőttük – állapította meg a vesztes fél, a tavalyi győztes Zalaszentgrót VFC edzője, Jankovics Péter. – A helyzeteink megvoltak, de a sorsdöntő szituációkból mi jöttünk ki rosszul, és ezt a Teskánd kihasználta. Gratulálok a Teskándnak, hiszen idén duplázik, ugyanis nem hinném, hogy az utolsó két bajnokiján már hibázna. Ez volt a harmadik kupadöntőnk a ZTE Arénában, és mind a hármat elvesztettük, kicsit úgy éreztem, mintha átok ülne itt rajtunk… Viszont a hangulat nagyszerű volt, jövőre megpróbálunk újra eljutni eddig. 

Érdekes mérkőzés volt abból a szempontból, hogy volt kiállítás, két tizenegyes is, de ez egy kupadöntő esetében soha nem ritkaság. És az sem, hogy kissé paprikás a hangulat, de Molnár Attila játékvezető kezében pont akkor villant a lap, amikor kellett, és meg is fogta ezzel a mérkőzést, amely egyébként sportszerű keretek között zajlott.

A SZEPETNEK IS AZ MK FŐTÁBLÁJÁN

Volt még egy mérkőzés a Zala Megyei Kupában szerdán, hiszen öt csapat kerül fel megyénkből a Magyar Kupa főtáblájára, és egy hely még kiadó volt. Az 5. helyért kiírt mérkőzésen a Szepetnek és a Femat-Csesztreg találkozott, és a gólokban gazdag termés ellenére, ha nem is drámai mérkőzésen, sokkal inkább olyan találkozón jutott fel végül a Magyar Kupa főtáblájára a Szepetnek, melyen Németh István együttese kompakt módon próbált működni. Ennek eredménye lett a jó erőt képviselő Csesztreg elleni továbbjutás. Szepetnek SE–Femat Csesztreg SE 4-3 (1-1). Gólszerzők: Horváth M. (29.), Dömötör (51.), Orsós R. (59., 80.), illetve Őri M. (26.), Nagy N. (62. – 11-esből), Fülöp M. (92.). Az MK főtábláján Zalából a Technoroll Teskánd, a Zalaszentgrót, a Lenti TE, a Semjénháza és a Szepetnek SE indulhat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában