PL: Gordon aláírt, 40 millió fontért váltott klubot – hivatalos

Vágólapra másolva!
2023.01.29. 19:14
null
Anthony Gordon szerint a Newcastle színeiben láthatjuk majd az igazi arcát (Fotó: Getty Images)
Ugyan a nemzetközi sportsajtó eddig is tényként kezelte, most hivatalossá vált Anthony Gordon átigazolása: az Everton saját nevelésű játékosa a Newcastle United színeiben folytatja pályafutását.

A Newcastle a hivatalos honlapján számolt be Anthony Gordon érkezéséről. A „szarkák” közleményéből csupán annyi derült ki, hogy a játékos hosszú távú szerződést kötött a klubbal.

„Nagy lépés ez a karrieremben. Az emberek még nem látták, hogy valójában mire vagyok képest. Egy ilyen edző alatt sokat fejlődhetek ennél a csapatnál” – mondta Gordon a Newcastle hivatalos honlapjának.

Fabrizio Romano szerint Gordon 40 millió fontért váltott klubot, ám ez az összeg különböző bónuszfeltételek teljesülése esetén 45 millió fontra nőhet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik