Marseille: elveszíthetik a világbajnok klublegendát

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.07.05. 13:21
null
Jorge Sampaoli és Steve Mandanda májusban együtt örült az ezüstéremnek – az edző már nincs az OM-nél, és alighanem távozik a kapus is (Fotó: AFP)
Steve Mandanda, az Olympique Marseille világbajnok kapusa szóban megállapodott a Rennes-nel, már csak a két klub egyezsége hiányzik ahhoz, hogy a labdarúgó a bretonoknál kezdje az új idényt – értesült a L’Équipe.

 

A francia sportnapilap már korábban hírt adott a Rennes puhatolózásáról, és úgy tűnik, hogy az ügylet egy lépéssel ismét közelebb került a megvalósuláshoz.

Pablo Longoria, az OM elnöke már az új vezetőedző, Igor Tudor keddi bemutatásakor kapott kérdést a témában. Válaszként annyit közölt: az utóbbi napokban sokat beszélgettek a 37 éves kapussal, és egyértelművé tették neki, hogy akárcsak az előző, az új idény is „két jó kapus versengése” jegyében zajlik majd. Alighanem ez volt az utolsó csepp a rutinos kapus poharában.

Az előző bajnoki kiírásban Mandanda elveszítette állandó helyét a Marseille kapujában: miközben ő csak kilenc, míg a tavaly a Romából igazolt Pau López 27 mérkőzésen védett.

A 34-szeres francia válogatott kapus 2008-ban került az OM-hez, és a 2016–17-os idényt leszámítva – amelyben az angol Crystal Palace játékosa volt – hű maradt a klubhoz. Mostani szerződése 2024 nyárig köti a déliekhez.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik