Elképesztő jégszobrok a világ minden tájáról

A jégszobrászat káprázatos, de sajnos csak ideiglenes művészeti ágazat. A jégszobrászok több órát vagy akár napot is dolgoznak lélegzetelállító alkotásaikon, hogy azok aztán idővel szépen elolvadjanak. Szerencsére a fotósok rendszeresen megörökítik a legszebb darabokat, így akár örökké gyönyörködhetünk bennük. Ebben az összeállításban most 5 lenyűgöző alkotást mutatunk nektek, illetve eláruljuk, hogy idén hol rendezik meg Európában a Jégszobor Fesztivált.

Lenyűgöző alkotások készülhetnek jégbőlForrás: Shutterstock/Anna Krivitskaya

1. Egyszarvú szobor - Edinburgh, Skócia

Darren Jackson egyszarvú jégszobra egy 2017-es edinburgh-i "The Ice Adventure: A Journey Through Frozen Scotland" című kiállítás része volt. Jackson egyike volt annak az öt jégművésznek, akik láncfűrésszel, vésővel és kalapáccsal faragták ki a skót történelmet és kultúrát jégből. A kiállítóteremben -10 Celsius-fok volt, így a szobrok sokáig meg tudták őrizni szilárd formájukat.

2. Gőzmozdony - Manchester, Anglia

Mark Hackney jeges gőzmozdony szobra a 2018-as "Jégfalu" része volt az angliai Manchesterben. Amikor a látványosság megnyílt a Cathedral Gardensben, ez volt az első ilyen jellegű esemény Nagy-Britanniában, ahol 250 tonna jeget használtak fel egy téli csodaország létrehozására. A bonyolult jégszobrok mellett a jégfaluban jégbár és jégpálya, valamint a Mikulás barlangja is helyet kapott.

3. Csillagok háborúja jégszobor - Liège, Belgium

2015-ben a belgiumi Liège városában Star Wars témájú jégszoborfesztivált rendeztek. 61 jégszobrot mutattak be, amelyeket 30 különböző művész készített a világ minden tájáról. A szobrászok 500 tonna jeget használtak fel az alkotások elkészítéséhez, amelyek magassága két métertől hat méterig terjedt. A kiállításon Darth Vader, Yoda és Leia hercegnő jeges inkarnációit is láthatták a látogatók.

 4. A római Trevi-kút - Moszkva, Oroszországban

A római Trevi-kút jégbőlForrás: AFP/Mladen Antonov

A 2018-as Ice Moszkva Fesztiválon a világ leghíresebb nevezetességeinek jégből készült másolatai szerepeltek, a római Trevi-kúttól az indiai Tádzs Mahalig és Oroszország saját Szent Bazil-székesegyházáig. 

5. Jégből készült hangszerek - Geiló, Norvégia

A norvégiai Geilo ad otthont a világ egyetlen IceMusic Fesztiváljának, ahová a zenészek messziről érkeznek, hogy jégből épített hangszereken játsszanak egy jégbarlangban. A fesztivál legtöbb hangszere egy közeli befagyott tóból kivágott 600 kilós jégtömbből készül. A láncfűrészek segítségével a jégblokkokat végül gitárokká, kürtökké alakítják át, 2009-ben pedig egy hárfát is faragtak. 

Hollandiában láthatjuk idén az év legszebb jégszobrait

December 17-én nyílik Zwolle-ban a 2022-es Holland Jégszobor Fesztivál, amely a szervezők szerint a legnagyobb ilyen jellegű esemény Európában. A művészek már javában dolgoznak jégszobraik létrehozásán. A scheveningeni mólón látható egy másik jégszobor rendezvény is, a Cool Event Scheveningen – olvasható az NL Times oldalán.

A zwollei Holland Jégszobor Fesztivál témája idén a „Milyen csodálatos a világ". Hosszú bizonytalanság, félelem és magány után itt az ideje, hogy együtt élvezzük az élet szép dolgait" – mondták a szervezők, akik szerint a Covid-19 pozitívuma, hogy azóta jobban tiszteljük és csodáljuk a világot. „Megtanultuk, hogy sok mindent nem lehet természetesnek venni."

A szervezők tájékoztatása szerint a világ legjobb jégművészeinek alkotásai december 17-től március 5-ig lesznek láthatók egy 1200 négyzetméteres hidegcsarnokban. 550 ezer kilogramm havat és jeget fognak felhasználni, és akár 6 méter magas műalkotások is készülhetnek. A művészek speciális fényeffektusokkal, hanggal és dekorációkkal teszik még varázslatosabbá az alkotásokat.

Akik viszont nem bírnak várni jövő szombatig, jó hír, hogy a Cool Event Scheveningen már zajlik a Boulevardon, a Scheveningeni móló mellett. A téma idén az Art in Ice, és a látogatók szobrokat láthatnak, az ikonikus holland nyúlkarakter, Miffytől kezdve Jan Vermeer tejeslányáig, mindezt jégből újraalkotva. A jégművészek 5000 kilogramm jeget használtak fel 21 szobor elkészítéséhez egy 450 négyzetméteres elszigetelt sátorban.

(Forrás: stacker.com, nltimes.nl)

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek