Vágólapra másolva!
Bondár Anna két szettben kikapott a kétszeres wimbledoni bajnok Petra Kvitovától hétfőn a francia nyílt teniszbajnokság nyitófordulójában.

A 61. helyével a legjobb magyar női játékosként számon tartott Bondár pénteken vállsérülés miatt nem állt ki az elődöntőre Rabatban, ami nem volt jó előjel a cseh klasszis ellen. A 32. kiemelt Kvitovának eddig kevés öröme lehetett az idei salakszezonban, mivel Charlestonban, Stuttgartban és Madridban is az első mérkőzésén kikapott.

A kvalitásairól mindazonáltal sokat elárul, hogy 28 tornát nyert, második is volt a világranglistán, és eddig csaknem 34 millió dollárt ütögetett össze.

Első találkozójukon a válltapaszokat viselő magyar hamar ízelítőt kaphatott 32 éves riválisa félelmetes ütőerejéből, a cseh játékos mindkét oldalról szórta a nyerőket. Kvitova 3:2-nél váratlanul, egy kettős hibával elvesztette az adogatását, és hamarosan a 24 éves magyar vezetett 5:2-re. A szettet azonban nem sikerült kiszerválnia, pedig volt játszmalabdája is, csakhogy néhány szélvészgyors ritörnnel Kvitova visszabrékelt. A szettet lezáró rövidítés egyoldalúan alakult, Bondár labdamenetet sem nyert, és 50 perc elteltével hátrányba került.

Bondár Anna nem bírt Petra Kvitovával Forrás: Anadolu Agency via AFP/2022 Anadolu Agency/Arif Hudaverdi Yaman

A balkezes ellenfél lendülete a folytatásban is kitartott, 3:0-ra, majd 4:1-re elhúzott, ekkor a nyerő ütések aránya 25/9 volt az ő javára.

A cseh teniszező 4:1-nél ismét brékelt, majd 5:1-nél a mérkőzésért szervált, és az ötödik meccslabdáját egy ásszal kihasználta. Az összecsapás 1 óra 22 percig tartott.

A hétfői versenynapon még két magyar lép pályára: Fucsovics Márton a kvalifikációból érkező Geoffrey Blancaneaux-val, míg Balázs Attila a 20. kiemelt horvát Marin Ciliccsel száll szembe Párizsban.

Eredmény:
1. forduló (a 64 közé jutásért):
nők:
Petra Kvitova (cseh, 32.)-Bondár Anna 7:6 (7-0), 6:1

később:
férfiak:
Balázs Attila-Marin Cilic (horvát, 20.) 14.00 körül
Fucsovics Márton-Geoffrey Blancaneaux (francia) 14.30 körül