Vágólapra másolva!
Antonio Conte vezetőedző marad a Tottenham Hotspur labdarúgócsapatánál azok után, hogy az együttes a következő idényben a Bajnokok Ligájában szerepelhet.

Az olasz szakember az előző szezon közben vette át az akkor nyolcadik helyezett londoni klub irányítását, amellyel a negyedik helyen zárt a Premier League-ben, azaz főtáblás lesz a BL-ben.

Ennek is köszönhetően - brit sajtóhírek szerint - a tréner

a nyáron 150 millió fontot költhet el új játékosokra, ez pedig elég érv volt számára, hogy kitöltse jövő nyárig szóló szerződését.

Conte marad a Tottenhamnél, ahol lesz pénz erősítésre Forrás: AFP/Ben Stansall

Conte korábban többször hangot adott annak, hogy nem szeretne olyan csapatnál dolgozni, amelynek nincs esélye trófeákat nyerni.

A szabadságát töltő olasz szakember pénteken (ma) Torinóban találkozott Fabio Paratici sportigazgatóval, akivel egyeztettek a játékosmozgásokról: Conte a többi között két szélsőhátvédet, egy középső védőt, egy középpályást és egy bal oldalon bevethető támadót szeretne szerződtetni a lapok szerint.