Súlyosabb a vártnál a magyar válogatott kosárlabdázó sérülése

FC Barcelona v Real Madrid - Turkish Airlines EuroLeague NurPhoto General news FC Barcelona Competition Basket Basketball Match Horizontal
Hanga Ádám kiválóan játszott a Badalona ellen
Vágólapra másolva!
Hanga Ádám sérülés miatt nem állhat a Real Madrid kosárlabdacsapatának rendelkezésére a klubszezon elején.

A fővárosiak honlapjukon kedden közölték, hogy a klub orvosi stábja a több poszton is bevethető magyar válogatott kosaras bal lábábában combizomsérülést állapított meg.

A szűkszavú közleményben azt már nem írták, hogy Hangára milyen hosszú kényszerpihenő vár, a Marca madridi sportnapilap szerint azonban annak súlyosságától függően akár "több héten át" is kénytelenek lesznek őt nélkülözni. Kiemelték: Hangának már a szeptemberi Európa-bajnokságon is adódtak egészségügyi problémái, és hét végén a spanyol Szuperkupa szombati elődöntőjében parkettre léphetett ugyan, ott azonban csak három percet töltött, majd a vasárnapi fináléban már nélküle győzték le a társak az FC Barcelonát.

Hanga Ádám sérülés miatt kihagyja a szezon elejét Forrás: NurPhoto via AFP/Joan Valls/NurPhoto/Joan Valls

A spanyol bajnokság 2022/23-as szezonjának nyitómérkőzésén a címvédő Real Madrid csütörtök este a Basquet Girona vendégeként lép pályára, vasárnap pedig már újabb találkozó vár rá a pontvadászatban, jövő csütörtökön pedig megkezdi szereplését az Euroligában.