Vágólapra másolva!
Világelső létére Pupp Réka csak második kiemeltként lép tatamira pénteken a taskenti olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon.

Braun Ákos, a női válogatott kapitánya az MTI-nek elmondta, a szervezők és a nemzetközi szövetség (IJF) illetékesei ezúttal nem voltak összhangban.

"Az IJF honlapján Réka első kiemeltként szerepel, a sorsolás előtt azonban azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a mostani rangsor a júliusban lezajlott, zágrábi viadal utáni állapotokat tükrözi, így a francia Amandine Bouchard lett az első kiemelt"

- nyilatkozta az üzbég fővárosból a szakvezető, aki az Atomerőmű SE kötelékeiben Pupp edzője is egyben.

Pupp Réka aranyérmet szerzett az olimpiai kvalifikációs Grand Slam-viadalon Forrás: MTI/Illyés Tibor

A világ- és Európa-bajnok Braun Ákos kifejtette, a nagy költségek miatt több turnusban utazik Ázsiába a keret, és egyelőre három női dzsúdós - Pupp, Karakas Hedvig és Kovács Kitti - tartózkodik Taskentben.

"Kisebb betegségektől eltekintve jól sikerült a felkészülés. Karakas Hédi visszatért a 63-ból az 57 kilóba, s a mentálisan is komoly terhet jelentő fogyasztáshoz képest jókedvűnek és motiváltnak tűnik. Réka jó formában érkezett, de persze az előkelő helyezése sem jelent garanciát a sikerre, mivel Bouchard mellett a japán és a koszovói is erős ellenfél lehet. A hétfőn szereplő Gercsák Szabinának súlyos hátproblémái után még vissza kell erősödnie a 70 kilóba" - sorolta a kapitány a vb csütörtöki nyitónapján, amelyen sem a férfi 60, sem a női 48 kilóban nem volt magyar induló.