El: tovább menetel az Arsenal, Szalai Attiláék is győzni tudtak

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2022.10.06. 23:00
null
Londoni brazil-portugál-norvég öröm (Fotó: AFP)
A labdarúgó Európa-liga csoportkörének csütörtöki játéknapján ismét győzött az Arsenal, három pontot szerzett a Fenerbahce (Szalai Attila jól játszott, főszerepet vállal csapata második góljában), 17 éves tehetség döntött a Rennes javára a Dinamo Kijev ellen, a Qarabag pedig három gólt vágott idegenben az öt védővel kiálló Olympiakosznak.

A-CSOPORT
Arsenal (angol)–Bodö/Glimt (norvég) 3–0 (Nketiah 23., Holding 27., F. Vieira 85.)
Korábban
FC Zürich (svájci)–PSV Eindhoven (holland) 1–5 (Okita 87., ill. Vertessen 10., 15., Gakpo 22., 55., Simons 35.)


Csak Gabriel Martinelli és Granit Xhaka maradt az Arsenal hétvégi kezdőjéből, a londoni derbin ugyebár 3–1-re megverték a Tottenhamet az „ágyúsok”. Akad pár jó játékos Mikel Arteta keretében, például Fábio Vieira, aki ballal a lécet találta el az ötös előteréből a mérkőzés elején, vagy Eddie Nketiah, aki jó érzékkel a kapuba vágta a bal oldali kapufáról elé csorgó Kieran Tierney-lövést. Vieira beadását szépen fejelte a jobb alsóba ugyanonnan Rob Holding, míg Xhaka bombáját elérte a léc alatt a norvégok kapusa, Nyikita Hajkin.

A Bodö/Glimt két forduló után még veretlen volt, odahaza megverte az FC Zürichet, idegenben ikszelt a PSV-vel (a hollandok kora este 5–1-re páholták el idegenben a svájciakat), és keményen dolgozott most Angliában, a fantasztikusan szurkoló és egységesen sárga mezben megjelenő drukkerei előtt. Sokáig úgy tűnt, csak az lesz a kérdés, hány gólnál áll meg az Arsenal, de egyre többször veszélyeztették a jól védő Matt Turner kapuját a vendégek.


Arteta az 58. percben be is küldte a Gabriel Jesus, Martin Ödegaard, Bukayo Saka triót, azaz komolyan vette a mérkőzést az Arsenal. Ödegaard remek passzát az ötös jobb sarka elől a léc fölé pazarolta Nketiah, de ekkor már a hajrában jártunk, majd beállt idénybeli első mérkőzésére Reiss Nelson, Jesus pedig remek cselsorozat végén gólpasszt adott Fábio Vieirának.

A Turner, Holding párosnak ügyeskednie kellett a ráadásban, hogy ne szépítsenek a vendégek – megállíthatatlan az Arsenal az El-ben.

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Arsenal 2 2 5–1 +4 6
2. PSV 2 1 1 6–2 +4 4
3. Bodö/Glimt 3 1 1 1 3–5 –2 4
4. Zürich 3 3 3–9 –6 0

B-CSOPORT
Rennes (francia)–Dinamo Kijev (ukrán) 2–1 (Terrier 23., D. Doué 89., ill. Cihankov 33.)
Fenerbahce (török)–AEK Larnaca (ciprusi) 2–0 (Batshuayi 25., Mamas 80. – öngól)

Egy idegenbeli siker és egy hazai iksz után a csoport legerősebbjét fogadta a nyáron alaposan megerősödött Rennes, amely a Ligue 1 tabelláján a hatodik helyet foglalja el. Sokkal jobban kezdett a házigazda, de Martin Terrier és Joe Rodon is kihagyta a maga helyzetét, miként a nagy kedvvel játszó jobbszélső, Benjamin Bourigeaud. Pedig a vendégeknek kellett jobban csipkedniük magukat, lévén két vereséggel indultak a csoportban…

Nem volt meglepetés, hogy a Rennes szerezte meg a vezetést, Martin Terrier az ötös bal sarka elől ballal a kapu túlsó felső sarkába lőtt, ez követően kezdtek csak ébredezni a kijeviek, de jellemző módon sokáig a csapatkapitány szűrő, Szerhij Szidorcsuk volt a legveszélyesebb játékosuk – aztán a jobbján szereplő Viktor Cihankov szépített egy nagyon szép, sokpasszos akció végén.

A szünet utánra elfogytak a ziccerek, a hazaiak bevetették az egyik nyári nagy fogást, a húszmillió euróért vett Arnaud Kalimuendót és a karmester Désiré Douét is, és utóbbi lett a mérkőzés hőse, mert a 89. percben győztes gólt szerzett. A 17 esztendős, saját nevelésű Désiré Doué egyike a legnagyobb tehetségeknek, a nála két évvel idősebb testvére, a jobbhátvéd Guéla Doué ezúttal nem lépett pályára.

A Kijevet a Larnaca és a Fenerbahce is megverte, utóbbi két klub csatájából Fenerbahce jött ki most jobban. Szalai Attila „természetesen” kezdett a török csapatban, amely azonnal lerohanta a vendégeket, majd a félidő derekán Diego Rossi villanása és élményszámba menő passza után megszerezte a vezetést, Michy Batshuayi révén.

GÓLVIDEÓ ITT!

A hétvégén szép gólt szerző Gyurcsó Ádám sérülése miatt nem volt kerettag a vendégeknél, a szélső ebben az idényben nyolc európai kupamérkőzésen szerepelt, ezeken öt kanadai pontot szerzett!

Nagy kedvvel futballozott a Fener, Szalainak is jól ment, de a 65. percben nagy helyzetet puskázott el az AEK-es Imad Faraj, és később is volt pár gólhelyzete a ciprusi csapatnak. A hajrában egy szabadrúgás után Rafail Mamas öngólja minden fontos kérdést eldöntött – Szalai Attila fejesét a saját kapujába sodorta a ciprusi középpályás.

GÓLVIDEÓ ITT!

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Fenerbahce 3 2 1 6–3 +3 7
2. Rennes 3 2 1 6–4 +2 7
3. AEK Larnaca 3 1 2 2–4 –2 3
4. Dinamo Kijev 3 3 2–5 –3 0

G-CSOPORT

Olympiakosz (görög)–Qarabag (azeri) 0–3 (Vesovics 68., Owusu 82., Sheydayev 86.)
Freiburg (német)–Nantes (francia) 2–0 (Kyereh 48., Grifo 72.)

Bátran futballozott az Olympiakosz otthonában az azeri Qarabag, amely kikapott Freiburgban, de megverte odahaza a Nantes együttesét – most az első félidőben a hazaiak tíz, a vendégek négy kísérletből találták el kétszer-kétszer kapu felületét, de gól így sem született.

Nem sokkal a kezdés és az újrakezdés után is elvett a VAR egy-egy gólt a vendégektől, de aztán nem volt kegyelem: hiába játszottak öt védővel a görögök, Marko Vesovics, Owusu és a csereként beálló Ramil Sheydayev is betalált, továbbjutásra állnak az azeriek.

Sallai Roland éppen csak elkezdte az edzéseket súlyos sérülése után, természetesen nem volt a keret tagja, és az orvosok szerint még jó ideig nem fog pályára lépni. Nem ment a németeknek, a 19. percben sérülés miatt ráadásul le kellett cserélni a támadó Michael Gregoritschot. Pár helyzet akadt mindkét csapat előtt az első félidőben, majd a szünet után nem sokkal megtört a jég, egy védelmi (szó szerint) botlás után a nyáron 4.5 millióért vett ghánai-német Daniel-Kofi Kyereh megszerezte első európai kupagólját.

A hajrára fordulva pár kihagyott hazai helyzetet követően betalált Vincenzo Grifo is, ezzel el is dőlt a három pont sorsa, és fél lábbal már tovább is lépett a csoportból a Freiburg.



A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Freiburg 3 3
7–1 +6 9
2. Qarabag 3 2 1 7–2 +5 6
3. Nantes 3 1 2 2–6 –4 3
4. Olympiakosz 3 3 1–8 –7 0

A TÖBBI MAI EL-MÉRKŐZÉSRŐL ITT OLVASHAT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik