Férfi kézi-vb: Megy ez nekem, csak meg kell kapnom a lehetőséget – Ligetvári

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2023.01.27. 20:19
null
Ligetvári Patrik jól szállt be az első félidőben (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
Mint beszámoltunk róla, a magyar válogatott nyolc góllal kikapott Norvégiától a lengyel, svéd közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokságon, így vasárnap a hetedik helyért játszhat Egyiptommal. A találkozó után a magyar játékosok is pozitívabb képről beszélhettek, mint legutóbb, a dánoktól kapott nagy pofont követően, míg Chema Rodríguez szövetségi kapitány azt emelte ki, hogy ezúttal nem estünk össze az első perces piros lap után. 

 

Az eddig kevesebb szerephez jutóLigetvári Patrik lendíteni tudott a mieink játékán az első félidő második felében, négy gólt is szórt a norvégoknak. A második játékrészben az utolsó tíz percre került pályára, akkor már kevésbé ültek a megoldásai, ezzel együtt örült neki, hogy az ellenfél kapuja előtt is megkapta a lehetőséget:

CHEMA RODRÍGUEZ: EZÚTTAL NEM ESTÜNK ÖSSZE AZ ELSŐ PERCES PIROS LAP UTÁN

– Most látta azt a tüzet a játékosaiban, amit a dánok ellen teljes joggal hiányolt?
– Az eredménynek persze nem örülök, még ha az ellenfél jobb csapat is, de most láttam a tüzet és a küzdeni akarást a srácokon, ezért összességében nem vagyok elégedetlen, sőt, büszke vagyok, egy rossz szavam sem lehet rájuk – válaszolta a Nemzeti Sportnak Chema Rodríguez, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. – Azt vallom, hogy kikaphatsz, de mindig harcolj a győzelemért! Norvégia ellen játszani ugyanolyan, mint a svédek vagy dánok ellen, ha egyszer hibázol, eladod a labdát, már jön is a kontra és kapsz is egy könnyű gólt, ami ellen nem lehet mást tenni, mint hatvan percig koncentrálni, és végig magas szinten játszani, mert a világ egyik legjobb együttese biztosan nem fog kiengedni.

A korai piros lap ezúttal nem fogta meg a csapatot, mint Portugália ellen. Hogy látta?
– Egy ilyen esemény mindig váratlan, mert ha az ember piros lapot kap, akkor legfeljebb valamikor a második félidőben, vagy a hajrában számítana rá, de semmiképpen sem a meccs elején. Ráadásul ezen a tornán már másodszor történik meg velünk, most azonban ugyanúgy dolgoztunk tovább Rosta Miki kiállítása után, ahogy elterveztük, nem estünk össze, és ez a legfontosabb.

– Fizikai és mentális szempontból fel tudtuk venni a versenyt?
– A dánok elleni tizenhét gólos vereség után azért nem volt könnyű felállni, mert ott és akkor úgy kaptunk ki, ahogy nem lehet, és nehéz egy ilyen vereség után fizikailag és mentálisan is a legjobbat nyújtani, hatvan percen át újra és újra összeszedni magad és újra próbálkozni minden hiba után. Főleg nem egy első perces piros lap után... De a srácok bizonyították, hogy képesek megoldani, mert felálltak. A hibáink ettől még megvoltak, a norvégok négy-öt góllal el is tudtak menni, és ha egy skandináv csapat elmegy öttel, onnan már nehéz megfordítani az állást.

Amikor a pályára kerülök, teszem a dolgomat. Jó érzés volt, hogy végre megmutathattam, tudok támadni is, próbáltam húzni a csapatot. Ez igazából megy nekem, csak meg kell kapnom a lehetőséget. Nem volt ennyi különbség a két válogatott között, mint amit a végeredmény mutat. Végig pariban voltunk, az volt a probléma, hogy a fontos pillanatokban eladtunk pár labdát, amivel lekontráztak minket, így tudtak elmenni. Ennek ellenére jó arcát mutatta a csapat” – mondta a Veszprém balátlövője az M4 Sportnak.

Örülök annak, hogy a mai napon már azt az arcunkat mutattuk, amit tudunk – értett egyet csapattársa véleményével Mikler Roland. – Akkor vagyunk a legjobbak, amikor mindenki hozzá tudja tenni a saját részét. Ez már a nyolcadik meccsünk volt a vébén, ilyen sorozatterhelés végén nagyon fontos, hogy be tudjanak lépni azok, akik eddig kevesebb szerepet kaptak, és le tudják venni a terhet a társaikról, akik már fáradtabbak. Jó volt látni, hogy hozzá tudtak tenni a teljesítményünkhöz. A norvégok sem biztos, hogy száz százalékon mentek, amint azonban közelebb értünk hozzájuk, sebességet váltottak, és rá tudtak tenni egy lapáttal.”

A magyar válogatott kapusa – aki kilenc védést tett be ezúttal a közösbe – röviden kitért a 7. helyről döntő vasárnapi meccsünkre is:

Egyiptom ellen már nincs hova tartalékolnunk, a hatvanadik percig mindenkinek mindent ki kell tennie a pályára. Olyan utolsó meccset kell játszanunk, amely méltó hozzánk. A svéd, dán vagy norvég válogatott láthatóan jóval előttünk tart, de ha a legjobb arcunkat mutatjuk vasárnap, Egyiptomnak jó ellenfelei lehetünk, és a hetedik hely megszerzése nem lehetetlen feladat.”

Bodó Richárd szerint döntőnek bizonyult, hogy a Bonaventura ikrek a beálló körüli helyzetekben sokszor ellenünk ítéltek, ebből pedig a norvégok tudtak rohanni.

Az előző meccshez képest jobban játszottunk, főleg az első félidőben. Akik kevesebbet játszottak, jól szálltak be, Ligetvári Patrik sokat segített. Többször közel voltunk a fordításhoz. A játékvezetők azonban a beálló körüli játékot nem tolerálták, ha nem is hetest, de legalább egy szabaddobást majdnem minden ilyen szituáció megérdemelt volna. Ezek elmaradtak, Bánhidi Bence lemaradt, így hat az ötben támadtak, és könnyű gólokat lőttek, ebből alakult ki a végére nagyobb különbség. Nem jó így lejönni a pályáról, pedig a meccs első felében úgy tűnt, tudjuk tartani a norvégokkal a lépést, támadásban működnek a kitalált elemek. Aztán jött egy olyan periódus, amikor gyorsan jöttek ránk és elhúztak” – fogalmazott a Szeged öt gólig jutó átlövője.

A NORVÉGOK NEM DIKTÁLTAK OLYAN TEMPÓT, AMIT NE BÍRTUNK VOLNA

Mire gondoltak, amikor a portugál meccshez hasonlóan újra kiállítást kaptunk az első percben?
– Nem éreztem, hogy megfogott volna bennünket, ugyanúgy mentünk előre, ahogy a szövetségi kapitány kérte tőlünk, ugyanúgy hajtottunk, más kérdés, hogy biztosan jól jött volna Rosta Miki a meccs további részében – nyilatkozta Bóka Bendegúz, a magyar válogatott balszélsője. – Hátul ezúttal rendszeresen besegítettünk egymásnak a sávok lezárásánál, pontosan úgy, ahogy előtte megbeszéltük, a védelem szerintem hellyel-közzel jó is volt, és eleinte támadásban is tartottuk magunkat.

– Miért tudtak mégis elszakadni a norvégok?
– Sajnos mikor a második félidőben egy gólra felzárkóztunk, és az egyenlítés esélye is megvolt, akkor hibáztunk, és éppen akkor nem jött össze, amit terveztünk, helyette a norvégok találtak be, nem is egyszer. Az fontos pillanat volt szerintem, mert ahelyett, hogy fordítottunk volna, újra elmentek.

– Érezte úgy meccs közben, hogy a győzelem is meglehet?
– Igen, most megvolt az a harcosság, amire lehet alapozni. A dánok elleni meccset nagyon elrontottuk, és kicsit ugyan bennünk volt az a zakó, azért most próbáltunk valamit visszahozni. A norvégok nem diktáltak olyan tempót, amit ne bírtunk volna, inkább az volt a döntő, hogy amikor közelebb kerültünk volna, belehibáztunk, míg ők nem, és könnyű gólokkal be is tudták vinni a kegyelemdöfést. Ezekből tanulni kell, de ebből a meccsből talán ki lehet indulni a következő Egyiptom ellenire. Mentális problémát sem éreztem nálunk, és semmivel sem vagyunk fáradtabbak, mint mások, de ez a világbajnokság, megpróbáljuk a maradék erőt is kisajtolni magunkból, és mindent beleadunk az utolsó meccsen.

FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
AZ 5–8. HELYÉRT
NORVÉGIA–MAGYARORSZÁG 33–25 (16–13)

Stockholm, Tele2 Aréna. V.: C. Bonaventura, J. Bonaventura (franciák)
NORVÉGIA: BERGERUD – Björnsen 3, Gullerud 1, Röd 1, O'Sullivan 2, SAGOSEN 7 (1), BARTHOLD 4. Csere: Saeveras (kapus), Överjordet 4, Reinkind 2, ÖVERBY 4, Johannessen 3, Gröndahl, Guilliksen 2, Blonz. Szövetségi kapitány: Jonas Wille
MAGYARORSZÁG: Mikler R. – P. Rodríguez 3, Ilic Z. 1, Hanusz 1, Bánhidi 1, BODÓ 5, Bóka 1. Csere: Rosta M., Sipos A. 1, Lékai 6 (6), Szita, LIGETVÁRI 4, Szöllősi Sz. 1, Ancsin G. 1. Szövetségi kapitány: Chema Rodríguez
Az eredmény alakulása. 4. p.: 3–2. 12. p.: 6–6. 19. p.: 10–7. 26. p.: 13–12. 37. p.: 18–17. 40. p.: 22–18. 50. p.: 27–21. 54. p.: 30–22.
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 7/6
MESTERMÉRLEG
Jonas Wille:– Nehéz volt ez a meccs, mert alig vagyunk túl a spanyolok elleni vereség miatti csalódáson, viszont a magyarok ellen minden energiánkkal javítani akartunk, ami sikerült, ezért büszke vagyok a játékosaimra. Tíz-tizenöt percenként cserélni tudtam, és mindenki odatette magát, hatvan percen át százszázalékos teljesítményt nyújtottunk, támadásban elkaptuk a fonalat, ez a siker igazi csapatmunka volt.

EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
DÖNTŐ
1. 29. 21.00
Stockholm Dánia–Franciaország
A HARMADIK HELYÉRT
1. 29. 18.00
Stockholm Spanyolország–Svédország
AZ ÖTÖDIK HELYÉRT
1. 29. 13.00
Stockholm Németország–Norvégia
A HETEDIK HELYÉRT
1. 29. 15.30
Stockholm Egyiptom–MAGYARORSZÁG
ELŐDÖNTŐ
1. 27. 21.00 Stockholm
Franciaország–Svédország 31–26
1. 27. 18.00
Gdansk
Spanyolország–Dánia 23–26
AZ 5–8. HELYÉRT
1. 27. 15.30 Stockholm Németország–Egyiptom 35–34 – h. u.
1. 27. 18.00 Stockholm Norvégia–MAGYARORSZÁG 33–25
NEGYEDDÖNTŐ
1. 25. 20.30
Gdansk
Franciaország–Németország 35–28
1. 25. 18.00
Gdansk Norvégia–Spanyolország 34–35 – 2 h.u.
1. 25. 20.30 Stockholm Svédország–Egyiptom 26–22
1. 25. 18.00
Stockholm Dánia–MAGYARORSZÁG 40–23

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik