Videó: Mbappé kétszer is kihagyta a 11-est, majd üres kapura fölé lőtt

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2023.02.02. 10:10
null
Mbappé megsérült, elővigyázatosság miatt lehozták (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Paris Saint-Germain 3–1-re legyőzte csütörtökön a Montpellier-t a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 21. fordulójának szerdai játéknapján. Gól nélküli állásnál ritkán látott eseménynek lehettünk szemtanúi: Kylian Mbappé tizenegyest rontott, de visszafújták, majd a már érvényes büntetőt is kihagyta, a kipattanót pedig fölélőtte – később megsérült, lecserélték.    



Íme, két videó a két kihagyott 11-esről

 

Kylian Mbappé az esetet követően egyébként megsérült, de a PSG vezetőedzője, Christophe Galtier úgy nyilatkozott, a sérülés nem komoly, inkább csak elővigyázatosságból cserélték le, nehogy gond legyen a február 14-i Bayern München elleni BL-nyolcaddöntő előtt.

Kyliant egy csel után térdhajlaton rúgták és az izmot is eltalálták. Még nem tudjuk, hogy zúzódás vagy vérömleny” – fogalmazott a szakember.

A meccsen egyébként eredményes volt a mindössze 16 esztendős Warren Zaire-Emery is, aki 8 éves kora óta tagja a PSG akadémiájának.


FRANCIA LIGUE 1
21. FORDULÓ

Montpellier–PSG 1–3 (Nordin 89., ill. Ruíz 55., Messi 72., Zaire-Emery 90+1.)

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 21 16 3 2 52–16 +36 51
2. Marseille 21 14 4 3 42–17 +25 46
3. Lens 21 13 6 2 33–15 +18 45
4. Monaco 21 12 5 4 46–29 +17 41
5. Rennes 21 12 4 5 40–22 +18 40
6. Lille 21 10 5 6 35–26 +9 35
7. Lorient 21 10 5 6 35–34 +1 35
8. Nice 21 8 7 6 24–20 +4 31
9. Clermont 21 8 6 7 24–27 –3 30
10. Lyon 21 8 5 8 30–23 +7 29
11. Reims 21 6 11 4 26–26 0 29
12. Toulouse 21 8 5 8 35–36 –1 29
13. Nantes 21 4 10 7 21–26 –5 22
14. Montpellier 21 6 2 13 31–43 –12 20
15. Brest 21 4 7 10 23–34 –11 19
16. Troyes 21 4 7 10 32–45 –13 19
17. Ajaccio 21 5 3 13 18–37 –19 18
18. Strasbourg 21 2 9 10 25–39 –14 15
19. Auxerre 21 3 4 14 18–46 –28 13
20. Angers 21 2 2 17 18–47 –29 8

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik