Al-Naszr: Cristiano Ronaldo belőtte első gólját – videó

Vágólapra másolva!
2023.02.03. 18:43
Pénteken megszerezte első bajnoki gólját új csapatában Cristiano Ronaldo: a portugál világklasszis tizenegyesből talált a kapuba, azzal a lövéssel mentett pontot csapata, az Al-Naszr az Al-Fateh elleni szaúd-arábiai bajnokin (2–2).

Cristiano Ronaldo Al-Naszr-mezben (Fotó: Getty Images)

A hazai csapat kétszer szerzett vezetést a mérkőzésen, az Al-Naszr kétszer egyenlített – másodszor, CR tizenegyesével, a 93. percben. Bár a ráadásból volt még hátra néhány perc, újabb gól nem született, de az első Al-Naszr-gólt szerző Talisca kiállítása belefért…

Ronaldo három másik alkalommal is közel volt a gólhoz: egyszer közelről a kapu fölé lőtt, egyszer a lécre bombázott, míg egyszer be is talált a kapuba – csakhogy lesről.

A megszerzett ponttal az Al-Naszr az élre ugrott, és 15 forduló után ugyanannyi pontja (34) van, mint az eddig vezető, eggyel több mérkőzést játszó Al-Sababnak. Az Al-Fateh 22 ponttal a hatodik.

CR első gólja

A KIHAGYOTT NAGY HELYZET

EGY BŐVEBB ÖSSZEFOGLALÓ A MECCSRŐL

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik