Vágólapra másolva!
Fucsovics Márton kedden három játszmában győzött és bejutott a Montpellier-ben zajló 563 ezer dollár (206 millió forint) összdíjazású keménypályás tenisztorna második fordulójába.

A franciák elleni hétvégi Davis Kupa-párharcban mindkét mérkőzését elveszítő magyar éljátékos kedden is egy francia teniszezővel csapott össze, a rangsorban csupán 151. Geoffrey Blancaneaux ellen azonban egyértelműen esélyesebbnek számított. A mérkőzés viszont kifejezetten kemény küzdelmet hozott.

Az első szettben egészen 5:5-ig mindkét játékos hozta az adogatását, többnyire magabiztosan, a végjátékban azonban a világranglistán 69. Fucsovics brékelt, majd kiszerválta a játszmát. A másodikban a 30 éves magyar teniszező gyorsan elvette riválisa adogatását, aki 3:3-nál ugyan utolérte őt, de 4:4-nél ismét ő brékelt és a meccsért adogathatott. Ezek után azonban nem élt a lehetőséggel, három mérkőzéslabdát hagyott veszni, Blancaneaux pedig egyenlített, két játékkal később pedig a szetthátrányát is eltüntette.

A harmadik játszma előtt a francia rivális lehetett jobb lelkiállapotban, mégis Fucsovics Mártonról szólt a szett. A magyar sportoló ugyanis nagyon koncentráltan teniszezett a mindent eldöntő játszmában, játékot sem veszített, s végül két és fél óra alatt megnyerte a találkozót.

Eredmények, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
FUCSOVICS MÁRTON - Geoffrey Blancaneaux (francia) 7:5, 5:7, 6:0
Halys (francia)-Chidekh (francia) 7:5, 2:6, 7:5
Krajinovic (szerb)-Karacev (orosz) 3:6, 7:6 (9-7), 6:2
Cressy (amerikai)-Bellier (svájci) 6:3, 6:2