A Vasas jutott nyolc közé a Magyar Kupában a kiesőjelöltek meccsén

HIDI Patrik
Budapest, 2023. február 7. Hidi Patrik, Szivacski Donát és a gólszerző Zimonyi Dávid (b-j), a Vasas játékosai a labdarúgó MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjében játszott Vasas FC-Budapest Honvéd mérkőzésen az Illovszky Rudolf Stadionban 2023. február 7-én. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Két, a bajnokságban egyelőre szenvedő csapat, a Vasas és a Budapest Honvéd találkozott kedd este a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, és a hazai pályán szereplő Vasas 2-0-ra nyerni tudott.

A bajnokságban a Vasas idei két összecsapásán eddig két pontot szerzett, igaz ezt a Ferencváros (0-0), valamint a jelenleg negyedik, de dobogós helyekért küzdő Puskás Akadémia (1-1) ellen érte el. A Honvéd - amely több győzelmének köszönhetően előzi meg az utolsó angyalföldieket a tabellán - Újpesten 2-1-re kikapott, majd házigazdaként 1-1-es döntetlent játszott a Kisvárdával. A kispestiek a szezonban már kétszer találkoztak a Vasassal, amelyet idegenben 2-1-re, otthon 2-0-ra győztek le az őszi idényben.

Ennek megfelelően rögtön nagy helyzetekkel kezdett a Honvéd, de mindent kihagyott a kispesti csapat. Ezt használta ki a Vasas, amely Holender bepassza után Zimonyi Dávid góljával megszerezte a vezetést a 22. percben.

Hidi Patrik, Szivacski Donát és a gólszerző Zimonyi Dávid (b-j), a Vasas játékosai a labdarúgó MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjében játszott Vasas FC-Budapest Honvéd mérkőzésen az Illovszky Rudolf Stadionban Forrás: MTI/Kovács Tamás

A második félidő elején Zimonyi megduplázhatta vola a góljai számát, de nagy helyzetben a blokkoló védőbe lőtte a labdát.

A Vasas a folytatásban a védekezéssel és a kontratámadásokkal volt elfoglalva. A meccs hajrájában sikerült egy ilyen akciót végig vinni. Radó passza után Márkvárt ívelt középre, ahol Hinora Kristóf várta a labdát, aki alőször a lécre lőtte a labdát, majd a kipattanót a kapuba lőtte.

A gól után megfogyatkozott a Honvéd, miután Prenga kapta meg a második sárga lapját, de az eredmény már nem változott, 2-0-ra nyert a Vasas és bejutott a legjobb nyolc közé a Magyar Kupában.

szerdán játsszák:
Monor (NB III)-Paksi FC 13.00
Békéscsaba 1912 Előre (NB II)-ZTE FC 13.00
Iváncsa KSE (NB III)-Budafoki MTE (NB II) 13.00
ESMTK (NB III)-Kisvárda Master Good 13.00
ETO FC Győr (NB II)-Debreceni VSC 19.00

csütörtökön játsszák:
Puskás Akadémia FC-Újpest FC 19.00

szerdán játszották:
MTK Budapest (NB II)-Mezőkövesd Zsóry FC 0-2 (0-1)